Huklivszki Katalin
Ez volt az a kéz, amely egykor
oly szorosan fogta az enyém,
Ez volt az a test, amely egybeolvadt az enyémmel szerelmesen.
Veled az élet szebb és jobb
Ha nem vagy itt szívem üres és halk
Nem hallani mást csak csöndes hang szavát
Anya gyere már
S a te szíved hangosan kiált...
Éjfélkor felébredtem
De te nem voltál sehol
S rájöttem
Hogy ez csak egy álom volt
Melyben ott voltál velem
Egy álom amely oly csodás volt...
Kicsi szívem érted dobban
Napról napra csak egyre jobban és jobban.
Nem számít más, csak hogy együtt legyünk,
Nem számít, mikor és hol töltjük,
Csak szeretetben és békességben tegyük,
Nem számít, hány ajándék lesz a fa alatt...
Hogy őszinte legyek, próbállak felejteni,
S új életet kezdeni,
De nem megy,
Hisz mindenről csak te jutsz az eszembe...
Az egész évben talán sose égnek
ily szépen a gyertyák,
S talán sose borul ennyi virággal egyetlen egy sír sem,
Ahogy a levelek lehullottak e nap végére,
Úgy az emberek könnye is hullott orcájukról.
Ülök a szobámban, és csak gondolkodom,
Gondolkodom, hogy miért nem hisznek bennem?
Te voltál az egyetlen ember, aki tudta,
Hogy elkövettem már ezer meg egy hibát,
De mégis hittél bennem,
És sose hagytál cserben.
A világon nincs nagyobb kincs,
Mint egy ember, kit ismersz nagyon rég.
Mit ér a pénz, ha nincs szeretet?
Mit ér minden, ha nincs benne élet?
Emlékszem még arra a napra, mikor megismertelek,
S már akkor tudtam, hogy te más vagy,
Mint az az osztály többi tagja.
Te voltál az egyetlen személy, aki ítélet nélkül a barátom lett,
S máig az is maradt.
Kétféle ember létezik e világon,
aki hisz még az Istenben
s a csodákban,
s aki csak a csokit várja,
meg a sok cukiságot.