Ibolya Lakatosné Bungó
Pünkösdirózsák
Áldott tavasznak tüzes virága,
mosolyogva nézel a világra.
Köszöntsük ma a gyermeket,
Bárhol is él az országban,
Kacagása boldog legyen
Jókedvű ragyogásában!
Ha kopogtatna ajtódon a Szentlélek,
Ne félj, nyisd ki, engedd, találkozzon véled!
Eljön vele hozzád maga a szeretet,
Ne csak vendégül lásd, marasztald ott veled!
Ha elfáradtál az élet dolgaitól,
Ha úgy érzed, sorsod földig tipor,
Ha környezeted ijesztően hat rád,
Ha nem vigasztal társ vagy jó barát
Akkor is énekelek,
Ha nem olvassa senki,
Lelkem örömeit dalom fejezi ki.
Nem üvöltök harsányan,
Nem is káromkodom,
Szavamat csak az érti,
Ki lélekben rokon.
Édesanyám, köszönöm, hogy megszülethettem,
Az életet, e kincset, te adhattad nekem.
Azóta is e szép világ részese lehettem.
Nélküled nem élhettem volna az életem!
Mikor kicsi voltam, bejártam az utcát,
Szerezhessek neked illatos orgonát.
Úgy köszöntöttelek mástól írott verssel,
Néztem az arcod, mikor érzékenyül el.
Úgy vonulnak elém, mint a szálló dallam,
Hol elsuhannak, hol mélyen felkavarnak.
Egy életnyi emlék gyűlt fel a szívemben,
Búcsúzások fénye most is ragyog nekem!
Örömünnep legyen a mai nap,
Mely barátaiddal összeköt és elszakaszt.
Sok élmény gyűlt össze az évek alatt,
Bár mindenkinek mást jelentett a kaland.
A Föld napján minden évben hirdetjük,
Mennyire fontos és kedves vagy nekünk,
Egyetlen nap figyelem a holnapért
Még nem elég az élhető klímáért!
Add, Uram, hogy ma is mosolyogjon arcom,
Szelíden jelezze, nem adom fel harcom,
Minden, ami szép, ma érintsen meg engem,
Szabadságom imáját dúdolja lelkem!
Ajkamon szó világos, érthető legyen!
Mint a sebzett vad, ki nagy fájdalmában
Elbújik az erdő sűrű, hűvös bokraiban,
Úgy rejtőzködöm én is sajgó lelkemmel,
Senki ne lásson kínzó gyötrelmemmel!
Gazdag vagy, ha tarsolyodban szépek az emlékek,
Ha szívedben boldogok a megmaradt érzések,
Ha szemed fájó és mosolygó könnycseppek
Egyformán táplálták,
Ha jellemed méltó küzdelmek csiszolták.