Ifjú László
Még mielőtt
a világ elkezdődött,
ismertük egymást.
A SEMMI sem választott
el egymástól: EGYben
LÉTeztünk - s aztán
egységből születtünk
le a kétségbe...
Engedd meg nekem
szemedben keresve
egyetlenegy percre:
benned elveszve
lelked felfedezzem.
Egy pillanatban elkapott tekintetben,
egy pillanatban érzett illatban,
egy pillanatban kimondott szóban...
ööööörrrrggghhh
unga bunga unga bunga
unga unga unga bung
arrrgghhhhh unga bung
bung bung bung errrgghhhh...
Félember voltam, míg nem ismertelek,
szürke szivárvány, elveszett lélek.
Megpendítetted szívem húrjait,
élettel töltenek fel mézédes csókjaid.
A virág elhervad, a bonbon elfogy,
a ruha kimegy a divatból, a fülbevalót elhagyod.
Kék vásznat fest be a szénfekete éj,
tündökölnek a csillagvárosok, galaxisok.
Meseszép, mint az Ezeregyéj!
Alant keresik a füleket a szélfútta dallamok:
sivatag zenéje szól - szerenádot játszanak a kövek.
Ma reggel új csillag kelt fel,
a Föld gazdagabb lett egy újabb szépséggel.
Kényelmesen elhelyezkedek, szemem lecsukom.
Kizártam a külvilágot, rajta vagyok utamon.
Fejemben a sötétség csak úgy árad,
teljes átéléssel mormolom a mantrámat:
Om mani padme hum, Om mani padme hum...
Kezdetben vala a fehér semmi.
A fejben pedig a fekete semmi.
S látá ez a fej. Nincs ez így jól!
Így hát a fekete (most már) valami kimászott álmából.
haikuk
XXI.
Bélyeg s címke az
emberen. Takarja a
valós jellemet.