Ifjú László
Isten lehelete fújja
át a jövő végtelen
elágazó útjain az
idő porszemét...
Egy homokszemben lásd meg a sivatagot,
egy vízcseppben az óceánt...
Van, aki bizony sokszor a férfiak fejére nő: a Nő.
De a férfi fején a Nő: korona.
Angyalok, rémek, idegen lények,
Külvilágtól eltitkolt rejtélyes események...
Piros és fekete lapok fekszenek az asztalon,
Ó jaj! Beszippantott az alvilági birodalom...
Bűnös, sötét lelkű városban él egy lovag,
Alakja legendás, üldözi a gonoszokat.
Egy pillanatban elkapott tekintetben,
egy pillanatban érzett illatban,
egy pillanatban kimondott szóban...
Mikor a könnyed
a szemedtől a szádhoz ér,
megízleled a tenger sóját.
Testem csupán egy csúf hernyó:
- bábként rángat a tollam...
Így születik rímbe a pillangó.
Múló
pillanatképek
hunyorognak
ránk
a
messzeségből:
letűnt
korok...
Reménykedve teszem meg a tétet,
Utoljára meg akarom csinálni a szerencsémet!