J. D. József
Az élet után már nem a tiéd
A sorsod szabadsága,
Mindent, amit tettél, ott majd
Törlesztheted nála,
Ha a Nagy Úr megszán, akkor vele
Vár az örök fény,
De ha lelked romlott, nincs más út, csak
A végtelen szenvedés.
Kitisztult az ég, s fényesen
ragyogott a Hold.
Hideg, januári este volt.
Elindulnék oda, ahol
senki nem vár rám,
mennék az úton egyedül,
mint fénytelen ábránd,
és ha éppen arra jársz, hát
felkéreszkednék,
a szekér bakjára csöndesen
felülnék melléd...
Aranyos parasztházban
hajtottam álomra fejemet.
Majd megérkezett a vihar -
akár egy pokolbéli üzenet.
Volt egyszer egy határ,
mesés termőföldje dinnyéknek -
ez volt a hazája annak
az őrült dinnyének.
Porrá égne köröttünk a mindenség,
amikor megkondulnak harangjai
a végítéletnek
s eljön a végső óra:
feltárulnak a pokol kapui,
a világ pillérei pedig megremegnek.
Advent első vasárnapján
az otthonok hittel telnek,
s kigyúl az első gyertyaláng:
az emberek ünnepre készülnek.
Nem bírok aludni. Pár órára
hunyom csak le a szemem,
míg az agyam zúg és...
Hívott az élet, hát útra
keltem: kihajóztam a dagállyal
kalandot keresni messzi tengeren -
de nem számoltam a vitorlákkal.
Ha leszáll az éj,
Ő az utcákat járja.
Köd lengi körül,
mint nőket a bája.
...oly mindegy, csak valós érzés legyen,
és érezzem, hogy vágysz reám:
hogy engem akarsz őszintén és igazán.
A remény szívem húrjain
játssza keserű dalát,
míg én könnyeimmel írom
neked a balladát.
Sötét felhők tornyosulnak
A kisvárosi állomás fölött.
Hogy ki vagyok én?
Talán csak egy skizofrén.
Nem tudom tökéletesen,
ám két lélek lakik testemben.