J. D. József
Ha leszáll az éj,
Ő az utcákat járja.
Köd lengi körül,
mint nőket a bája.
...oly mindegy, csak valós érzés legyen,
és érezzem, hogy vágysz reám:
hogy engem akarsz őszintén és igazán.
A remény szívem húrjain
játssza keserű dalát,
míg én könnyeimmel írom
neked a balladát.
Sötét felhők tornyosulnak
A kisvárosi állomás fölött.
Hogy ki vagyok én?
Talán csak egy skizofrén.
Nem tudom tökéletesen,
ám két lélek lakik testemben.
Leszakadt az ég alja,
a városokat elborítja,
az embereket áztatja,
és nincs megmentő bárka!
Sötét erdőben barangolok bús magam,
semmibe vesző, gazos ösvényt követek céltalan
Zúzd be a tükröt és
robbantsd fel a csendet!
Ha majd érmék helyett
bilincsek csilingelnek -
akkor tudod, hogy jó úton jársz.
Kristálypalotában jártam -
a Hold orcája ragyogott.
Körülzsongták lelkemet
finom, költői dallamok.
Látom szemeidben gyűlni a könnyeket -
én lecsókolnám e gaz, sós cseppeket.
Ülök, s az unalom csendjét hallgatom.
A szürke hétköznapok bezárják tudatom,
s érezni vélem, ahogy elpusztul
sok gondolatom -
a vakságnak esnek áldozatul.
egy villanásnyi haibun
Ködös időben
Kora reggeli napfény
Simítja arcom.