Jacsó Pál Dr.
Hétfőn reggel ha felkelek,
mosolyból szövünk szőnyeget.
Kandalló mellett keddeken
a báránybőrt de kedvelem...
Sokáig jöttem
Sokáig jöttem, nem pihentem,
valami fényes volt fölöttem.
Szavakat hoztam nagyfazékkal,
szeretet-dumót (meg) hat marékkal.
Szeretnék valahol egy hegyet venni,
zivatarfelhőkből jeget lopni
egy illatos pohár fehérborba,
mintha a Teremtő fröccse volna...
Locsolkodna a kis sárkány,
maszkja is van, az nem hátrány.
De abból is hét kell neki,
sok idő míg mind felveszi.
Ebben a borban benne van...
Ebben a borban benne van: nagyanyám görbe háta.
Apám kérgesen is finom-kezű hajsimogatása
és mosolygósan elkoptatott "tecstebőr" kabátja.
Mezítláb szőlőbe járó nagyapámnak mérge,
tellett volna új csizmákra, de hagyta jövő télre.
A péntekbe beletört két élet. A boldogság ára
talán este megjön majd a legutolsó busszal,
a megállóban a nihil falnak dőlve várja.
Postát kapott egy remete,
csomagot vagy levelet-e?
Nem tudja meg soha-soha,
mert a sorsa oly mostoha!
Vízkereszt, vagy amit takartok...
Leszedtük a karácsonyfát,
kialudtak már a fények,
megemelték az Áfát is,
az angyalkák hazatértek...
Sötét volt még, amikor
anyám ölétől elszakadtam
- e világra kicsit hamarább
és félve jöttem -
azóta mennyi lezárt
sorompón áthaladtam,
s nem tudom:
Lesz-e valaha megértés...
Apám álmodik légüres térben,
anyám idelenn talpig fehérben.
A múltja olyan, mint a lelke:
sohasem volt a sors kegyeltje.
Nem itt születtem, a grundon hagytak,
nem vagyok szürke, ne képzelj nagynak.
Nem vagyok se hős, erős és bátor,
de ködben is látom erdőt a fától...
Megfogantam százezer évre,
egy üstökösön ideérve.
Dühömet nyeltem tonnaszámra,
dideregve az árva-létben
ráfeküdtem egy vakvágányra...
Apámnak nem volt ötven éve.
Nem volt gazdag, se hős, se gyáva,
s nem volt senkinek a példaképe,
bár nem is járt sokat iskolába.
Feltámadott. A sír üres.
Hideg, esős vasárnap reggel.
A csődület ideköltözött
ácsolni új keresztet...
Már
hideg fénnyel telik a Hold.
Éjjel meglátogat a tél.
Töklámpás vág kényszervigyort,
megcsípi rét arcát a dér.