Jáger Attila
Mennyi kérdés önmagamban
Mennyi tévedés,
Mennyi rosszul megfogalmazott üzenet,
Mennyi kérdés, mit rosszul tettem fel neked.
Mennyi idő, mit helyetted önmagamat fényeztem szemedben
Amikor találkoztunk, a földön voltam,
Onnét álltam fel, mint másnapos a kocsmapultnál.
Kértem még egy kört, nem tudtam, most mi lesz?!...
A menedék
A tihanyi réten hullik az eső,
Levendulába burkolózik az ég és a mező.
A templomnál várnak a régi kor hívei,
Nagyságos királyok megkopott hangját viszi a szél.
Időtálló mesében koptat az utcakő,
Cipőtalpat, éveket és hozzátartozó rémképeket.
Tikkadó napsütésben látom igazán a szemed,
elakadt szavaim és kiszáradt ajkaim mutatják meg nekem,
milyen az elmúlt idő, amit veled tölthettem.