Jákob Lehel
Nekünk szólott ez utolsó csengő?
Megáll az ész, és elmereng...
Soha nem volt még ily megható a hangja,
Mely agyunkba vésődik, mit szívünk nem felejt.
Munkanélküli lett a kis tanult ember,
pedig rendelkezik ő két egyetemmel.
Cégét hol dolgozott, megvette egy másik,
nagyobb és erősebb, ő már nem számít.
Góliát a neve, igen híres harcos,
majdnem három méter, vaskos.
Emberrel egyenlő súlya páncéljának,
nem lel ellenfélre, félve félreállnak.
Egy bús őszi reggel
én a mezőt jártam,
most elmondom nektek,
hogyan, mit is láttam.
Szerelmed szépen
fogva tart éngem,
ülök boldogan
csodás börtönében.