Jánosi Nóra
Olyan könnyű szeretni, szerelembe esni,
De kimászni a gödörből...
Újra magadra lelni...
Még olyannyira lelket gyötrő.
Gyújts világot,
Ha a régi most is új,
Ha a szél szemedbe fúj,
S a Nap felhőbe búj!
Amikor már a nagy költő
Rutinból ír nemcsak betűket,
Érzéseket is, akkor tud igazán ömlő
Módon írni, röghöz kötni mindenféle derűket,
Már a nyelvtan sem számít.
Na, most én is olyan leszek.
Passzívan soha, ez voltál te.
Nem szerettelek, csak a lelkem teste.
Veled lehettem volna minden este.
Veled, ha a kő a szívről soha le nem esne.
Lemerült telefon
Lemerült telefon,
Úttalan utakon,
Szemtelen szemeken
Magamat nyugtatom.
Az élet
Egy lassú megőrülős színészkedés
Egy lassú méreg
Ha meg nem éled
Elfelejtettem nőnek lenni. Nem tudom, hogy kell azt csinálni.
Csak vagyok, mint egy ember. Egy férfi. Egy néni.
Egy összekuszált testű henger.
Csak vagyok. Csak begyulladok.
Habár nem egy kétely áldozata lett ez a röges út,
S a valóság olykor szép, de néha rút...
Elsírnám a világ összes baját, ha lenne annyi könnyem...
Megoldanék mindenféle hiányt, ha menne olyan könnyen,
Megtanulnék ezer meg még egyszer annyi nyelven,
Csak mosolyognék a levegőbe, csak vidám lennék és egyben,
Ha tehetném, mindent "tiszta" helyről mondanék,
Ha tehetném, amit csak lehet, szabadjára engednék,
Ha tehetném, akár még egy nagy név is lehetnék,
Vagy megtehetném, ami már álom sem, csak emlék...
Sötét árnyak az ablakon.
Hogy érzek-e, már nem tudom.
Csak a régi gondolatok áramlanak,
De új érzelem híján lehullanak
A vágyak földjére,
Mint a levelek az ősz jöttére.
Néha csak gyanútlan könnyek forognak arcomon -
Hogy valósak-e vagy illúziók, nem tudom.
nem kell a fölös teher
csak a tavaszi eső kell
a hideg-szerető fuvallat
és a szívből jövő sugallat
amiért az ember újra remél
amiért a szeretet új lángra kél