Jánosi Nóra
Csapongás a változásban
Mindent lehet
Mindent lehet
De az ember annyit arat
Amennyit teremt
Én vagyok a szín
Te pedig a körvonal
Én vagyok a víz
Te pedig az ezer hal
Én vagyok a kín
Te búsuló dal
Én vagyok a szív
Te ki dobogni akar...
Amikor újra és újra rájössz, milyen tökéletlen a világ,
Hogy meg kell tanuljad, hogyan állj,
Mert elfelejtettél járni,
Mert a világ ütemét már nem tudod kiállni
Az elfelejtett refrén
görgetem, mint ganajtúró bogár a képeidet
és egyre titkosabb vagy -
ha itt lennél velem,
talán tudnám, mi vagy
Nyers gyanú, napfény és kisárgult fű
(És egyszerre gyanútlanul megkérdeznek:
Minden oké? Segíthetek?
- Hát hogyne volnék rendben? Hogyne lenne semmi rendben?)
Tudunk lélegezni úgy, hogy közben nem fáj?
Csak a pillanat van?