Jánosi Nóra
Te.
Nem nevezlek még meg. Ráér.
Ráérsz. Ráérek.
Figyellek.
...Csak ülni fogsz a sötétben, szemed előtt fürge táltos.
Ha pletykát hallasz, tedd be a pletyka-dobozba
Még akkor is, ha a tréfa nem rólad szólna.
Nézz rá. Csak gyerek lehetsz. Csak gyereknek szabad lenned.
Semmi másnak, ember!
Hogy ezt nem érted, nem magyaráz semmit,
Csak hogy sírni nem lehet száraz szemmel.
A tél búcsúzásával idillien tűnik el a Nap a tömbházak mögött.
És még mindig világos van, bár már elmúlt régen fél 5.
Minek keresselek,
Ha a merengés alkonyában
Fény a sötétbe hatol, de kártyavár-
Ként összeomlana megint,
Mikéntha most látnám először...
Olyan könnyű szeretni, szerelembe esni,
De kimászni a gödörből...
Újra magadra lelni...
Még olyannyira lelket gyötrő.
Gyújts világot,
Ha a régi most is új,
Ha a szél szemedbe fúj,
S a Nap felhőbe búj!
Passzívan soha, ez voltál te.
Nem szerettelek, csak a lelkem teste.
Veled lehettem volna minden este.
Veled, ha a kő a szívről soha le nem esne.
Lemerült telefon
Lemerült telefon,
Úttalan utakon,
Szemtelen szemeken
Magamat nyugtatom.
Az élet
Egy lassú megőrülős színészkedés
Egy lassú méreg
Ha meg nem éled
Elfelejtettem nőnek lenni. Nem tudom, hogy kell azt csinálni.
Csak vagyok, mint egy ember. Egy férfi. Egy néni.
Egy összekuszált testű henger.
Csak vagyok. Csak begyulladok.
Habár nem egy kétely áldozata lett ez a röges út,
S a valóság olykor szép, de néha rút...
Elsírnám a világ összes baját, ha lenne annyi könnyem...
Megoldanék mindenféle hiányt, ha menne olyan könnyen,
Megtanulnék ezer meg még egyszer annyi nyelven,
Csak mosolyognék a levegőbe, csak vidám lennék és egyben,
Ha tehetném, mindent "tiszta" helyről mondanék,
Ha tehetném, amit csak lehet, szabadjára engednék,
Ha tehetném, akár még egy nagy név is lehetnék,
Vagy megtehetném, ami már álom sem, csak emlék...
Néha csak gyanútlan könnyek forognak arcomon -
Hogy valósak-e vagy illúziók, nem tudom.