Jekő György
Írott, íratlan szabályok vezérlik
jól, rosszul közösségi életünket,
hajlamosak vagyunk azonosulni
ideákkal, olykor hunyva szemünket.
...amikor felhőtlen szakasza akad,
alkotó, boldog életről álmodunk,
mely a kiteljesülés felé halad.
Tavaszodik! Leáldozott a fagynak,
a verőfényes Nap mind korábban kél,
vége a hideg, zord éjszakáknak, bár
még olykor süvít a márciusi szél.
Régen volt már, azért még emlékezem,
a férfiembernek úgy hatvan év körül
nem az a legfőbb gondja, hogy válasszon
a zsenge húszéves szívtiprók közül.
Csikófogainkat régen elvesztett
idős kortársaim, most vigyázzatok,
veszélyes koronavírusként jegyzett
kór célpontjává váltam s váltatok!
Mi lett a régi, délceg férfiúból,
kit annak tartottak egykor oly sokan,
Eljárt bizony felette is az idő,
állapítják meg bölcsen s jóságosan.
Szélsebesen elrohantak az évek,
de lényed varázsa most is fogva tart,
a sorstól más gyönyört már nem is kérek,
mert szívem mindig is ily csodát akart.
Beharangoztak az esti vecsernyére,
múlóban van a nap, közeleg a vége.
Fehér hajú özvegy indul a templomba,
el nem mulasztaná, így szól fogadalma.
Oly izgalmas, nagy kaland az élet,
küzdünk, bízunk, nagyokat álmodunk
boldogságról, dicsőségről, javakról,
mindezért egy életen át harcolunk.
Nem tudom, arasznyi jövőm
mire lesz még elég,
de bölcsen szeretnék élni,
ameddig jő a vég.
Küzdelmes idők jöttek életembe,
miértekre ott fenn senki nem felel.
További létemért nagy csatát vívtam,
de a viadalévek még nem múltak el.
Hosszúak a decemberi éjszakák,
melletted fekszem, s csendben hallgatok,
felsejlenek bennem rég mondott imák
s a sorsunkat vezérlő csillagok.
Visszaemlékezés (1998.11.05.)
Hosszan elidőztem bájos arcodon,
gyönyörű voltál, tétován néztelek,
megérintetted lelkem, mint egykoron,
ámulatomra ma is emlékezek`.
Holnap mi készítenénk a reggelit,
ajánlotta fel a három unoka,
kik az év végét és az Újesztendő
első napjait az ősöknél múlatta.
Félek, fogyóban a talentumom,
a cudar kor kivette a vámot,
annyi azért tán megmaradt, dalban
köszönthessem e jeles barátot.