Jekő György
Barátom! A gondviselés kegyeltje vagy!
Vedd észre azonban az intő jeleket,
Néhányszor veszélybe került már léted,
De kaptál haladékot, nem is keveset.
A nagyság és jóság ritka páros,
bizonyság erre a történelem,
uralkodók, vezérek bűn terén
gyakran voltak azonos nézeten.
Agya a szertelen utakat járva
úgy összpontosít, hogy már se hall, se lát,
ha most nem írhatná le, amit érez,
tán` össze is dőlne benne egy világ.
A borkészítés bűvöletében élve
komponálja a sok szép ízharmóniát,
érzi, rozé bora ismét verhetetlen,
szívét a jogos büszkeség hatja át.
Eltelt ez az év is, kezdetén azt hittem,
Jó verseket írok, de sokra nem vittem,
Most is próbálkozom szép köszöntőt írni,
Amelyen tán lehet nevetni vagy sírni...
Az öreg fában már alig van élet,
törzse mélyen megdőlve, épphogy csak áll,
nem látni rajta egészséges kérget,
magányos, rá talán már madár se száll.
Hosszan nézem a feldíszített fenyőt,
mely az évek múlásával összement,
az ajándékok is egyre szerényebbek,
csak a szeretet a régi idebent.
Gyönyörű orgonakíséret mellett
zengett az ének a megtelt templomban,
Jézus születésének örvendtünk
boldogságban megélt gyermekkoromban.
Most, hogy felettem az idő így elszaladt,
Kételkedem, volt-e bennem elég jóság,
Célzottan talán senkit meg nem bántottam,
Hibáimból eredhetett szomorúság.
Az idő vasfoga meghajolni késztet,
Már csak álmodom a rég volt dicsőséget,
Elrepültek a szép, életerős évek,
Idestova már csak szellememnek élek
Az izgalom tetőfokához közelít,
Minden kicsi gyerek a Mikulásra vár,
Nagyobbak tudják, apa, anya besegít,
S az egyikük lesz a Mikulásfutár.
Nem készültem én költőnek,
de még rímfaragónak sem,
az élet hozta magával
mostanság, hogy így öregszem.
Oly nagy boldogsággal élem meg, hogy
életemben nem múlnak a csodák,
hiszen kitárt karokkal repülnek
felém a tüneményes unokák.
A kor önmagában még nem érdem,
Tartja a bölcselet,
Van, ki boldogtalanul, s van, ki
Boldogan éli meg.
Béni barátom társának, Franciskának születésnapjára
Mikor két magányos szív egymásra talál,
A tollforgató barát verssel reagál,
Hiszen oly felemelő lelki állapot
Derűt, boldogságot látni, s nem bánatot.