Jekő György
Szerencsére most enyhébb a tél,
De vannak nagyon hideg napok,
Még belegondolni is rémes,
Megfagyhatnak a hajléktalanok.
Mostanában mintha lassabban
Telnének egyhangú napjaim,
De nem zavar, így több időm jut
Elmélkedni az élet dolgain.
Az örök vadászmezőkre távozott
A bohém életművészet hérosza,
Egykor volt legendás, vagány diákom,
A sziki halászléfőzés bajnoka.
Mindenkiben ott lappang a vágy
Megtudni, mi ad boldogságot,
Amitől feltöltődhet az ember.
S szépnek látja a világot.
Szilveszter maga a titokzatosság,
Az elmúlás és kezdet szimbóluma,
Bizonytalan, hogy mit hoz a jövő...
Gyakran eszembe jut az édes,
Feledhetetlen pillanat,
Mikor gyengéden átöleltelek
A siófoki fák alatt.
Nemsokára véget ér az advent,
S ismét átélhetjük a csodát,
Jézus születésének ünnepét,
Lelkünk emelkedett állapotát.
Már annyit kaptunk Tőled, jó Uram,
S most ismét kérünk szomorúan,
Mentsd meg a népedet!
Mit csak reméltem hajdanában,
A hosszú, dolgos éveken,
Az életem csendes alkonyán
A sors megadta énnekem.
Az adventi gyertyák sorra gyúlnak,
Szimbolizálva a növekvő fényt,
Melyben erősödik, tisztul lelkünk,
S várjuk Jézus eljövetelét.
Már rég kerülnek a becsvágyó,
Nagyra törő álmok,
Mégis tiszta, derűs lélekkel
Álmodozva járok.
Az élet alkonyán nehéz viselni
Tengernyi földi terheket.
S az idő múlásával
Talány, a sors még mi mindent rejteget.
Az élet szédítő rohanásában
Megváltozott a világ s az emberek,
A földi lét harcaiban a célért...
Mint mostanában egyre gyakrabban,
Volt szeretteim sírja mellett állok.
E stáció része életemnek,
Gondolatban már a múltban járok.