John Bordas
Amikor a lélek sír már
könnyek befelé hullanak
terhedet ha már nem bírnád
és nehéz minden mozdulat
gondodat az égre bíznád
jöhetne bármily fordulat
létedet kiaraszolnád
és feladnád a harcodat...
Fiú felnő apa nélkül
csügg az anya szeretetén
apa - vágya el nem évül
sötét felhő az életén
- felhő -
sötétséget húz az égre
szívében a hiány mélyül
lelkét ezer harag tépte...
Ki a hazától távol él,
az sírokat nem látogat.
Ilyenkor sír vagy elbeszél
hátrahagyott sírhalmokat.
Lassú léptekkel ballag az ősz,
távolról jön, és még nem siet,
lehajtott fejjel, komótosan,
léptét számolja, mindegyiket.
Ha írhatnék neked anyám
- hány soros levél lehetne -
ahogy életem alkonyán
bűneimet mind feledve
szívem letenném kezedbe
A dal, ha csendes, mélyre hat,
sok szimfónia megríkat,
némely festmény szívbe markol -
vagy néha elönt áhítat.
Ember vagy-e, mikor születsz?
Vagy emberré kell válnod,
reszkető, kapkodó kezekkel
formálni világod.
Hová lettek azok a suttogások
amiket az éj redői takarnak
a szívünkből szüremlő vallomások
miket ki nem mondtunk - hogy még akarlak...
asszony a neved
Arcodon gyűlnek a ráncok,
szemed sem csillog már fényben,
lábad nem csábítják táncok,
fáradt vagy a létezésben.
a másik fél hűsége
Házasságod addig szilárd,
míg feleséged meg nem csal,
mások férjét meg ne kívánd,
a hűtlenség nem vigasztal.
Hunyorgó csillagszemekkel
pislogott az égbolt reám,
s én összekulcsolt kezekkel
suttogtam el esti imám.
A gyönyör még nem boldogság,
hisz nem ad békét lelkednek...
Öreg ember tipeg, csoszog,
ballag lassan a szigeten,
aszfalton a botja kopog,
áthalad platánligeten.
Versenyt futottam égő napsugárral,
hogy ki éri el a végtelent hamar.
Versenyt susogtam a ligeti fákkal,
kiket az ősz csókol s holnap hó takar.