John Bordas
Ketten születtünk le erre a Földre -
Keresni szerelmet egymás szemében,
Járni mezítláb a hamvas fenyéren,
S egymásnak élni most és mindörökre.
Az Újvilág hegyei
West Virginia farengetegében,
Áthatolhatlan bokrai között,
Csörögve csobbanó patak medrében
Egy százéves kis malom üszkösödött.
Kereke ledőlt, fala összeomlott,
Élet a malomban régen nem zsongott.
Hozhat-e az újév jobbat,
szebbet, mást vagy gonoszabbat,
ahogy minden ismétlődik;
saját vérében fürdőzik,
kegyetlenül letiporva
ártatlanokat a porba,
meggyalázva szüzet, vénet;
hazugság minden ígéret...
Angyalhaj nincs már a karácsonyfákon,
Lásd, a régmúlt idők dísze megkopott.
Egyetlen nadrágom térde foltozott,
S vele sok megfoltozhatatlan álom.
Leszálló éjben szemed színét látom,
Felkelő napban a hajad aranyát...
Kiskutyám tudja: Mikulás én vagyok,
Őszerinte mindig december hat van.
Csizmája nincs, de a szeme úgy ragyog,
Vágyakozása, bizony, olthatatlan.
Az Újvilág hegyei
Hóvihar tombolt már a Dakotákon,
Komótosan ballag a tél dél iránt.
Megfagyott gyöngyök csillognak a fákon,
Felhők sötétítik el a délutánt.
Négy égtáj fújja a csapkodó szelet,
És táncra kéri fel a hópelyheket.
az eredeti jelentése
Nyugalom
A nyugalom lila gyertyája lobban,
Gyertyaillat száll fenyő illatával.
Megbékélni kell e feldúlt világgal,
S elmerülni most csendes nyugalomban.
Gondolkodom, tehát idióta vagyok
egyetemben mindenki mással,
kik e Földre leszálltak és
megtalálni vélték
a sémákat,
mi a földi létre a valós
magyarázat.
Születésemkor fanfárok zenéltek,
És díszlövések pukkantak az égen.
A katyusákkal engem ünnepeltek,
Biztosan így volt, kimondom merészen.
ébenfekete árnyakat,
fényt simogat a lélek,
majd vért izzadó vágyakat
ezer darabra tépett,
késeket a szívek mélyén
már szeretet sem tompít,
szenvedések rút fekélyén
magányos farkas ordít...
Szeretteimet szívembe temettem,
Lelkem melege rajtuk a szemfedél.
Bánatot nem érzek, s nincs búcsúlevél,
S nem élem napjaim szárnyaszegetten.
A haja aranya ezüstre váltott,
Homlokán barázdát karcoltak évek.
De szemében még lobognak a fények,
Mit két keze érint, ma is megáldott.
Az új világ hegyei
Alant a völgyben mély tengerszem kéklik,
lassan kúszó felhők olykor eltakarják.
Sok napszítta szikla aranyban vérzik;
hó borítja még a messzi bércek ormát.