John Bordas
Tudom, tollam majd kihullik kezemből,
Légzésem alig vet tükörre párát.
Látod kifizettem az élet árát
Utolsó krajcárral lyukas zsebemből.
Ha kérdeznék, elmondanám,
milyen is volt az én tanyám,
ahol mint kisgyerek éltem,
versen, vizen és kenyéren.
Dél felé húznak a fecskék s a darvak,
Hosszú léptekkel az ősz menetel.
Csettegnek csattognak őzbika szarvak -
Hűs barlangjában a medve telel.
Az idő vonalán állsz, fázol;
a múltad hátrafelé baktat.
- Sok van, mit félremagyarázol -
igazság mindent elhallgattat.
A nő, ha szeret, Istennel vet számot,
Gyöngykapuját tárja menyország előtt.
Testébe fogadja az éltető erőt -
Istennel teremt most egy új világot.
Parasztember az, ki dolgát megteszi,
takarít istállót, s búzát vág rendre.
Az Úr szavát tettekkel követi,
s még hajlama sincs az embertelenre.
Rég fénytelen a szemek csillogása,
a tekintet is már hideg, szenvtelen,
veszett fejsze nyele minden intelem;
gyorsulni látszik az idők forgása.
A Húsvét értelme
Uram, mily` kevesen követnek téged,
Gyertyagyújtás lett megvezetésed.
Sokan "imádnak", ámbár sosem kérted;
Imádat könnyű - nehéz követésed.
Álomittas szemű, szikrázó hajnal
Kábultan ébred a liget fái közt.
Napfényből szitált virágporözönt
Terít a mezőre madárzsivajjal.
a lélek evolúciója
Azt hiszed, a szikla halott,
mert nem kószál a réteken,
pedig fontos munkát kapott
- első láncszem az életen -
A nőiség dicsérete
A világ tengette létét
évezredek hosszú során,
pátriárkák őrültségét
hirdette Biblia s Korán.
Mára már megfakult, amiben hittem,
Magamra maradtam kétségek között.
Lelkem bujdosott, mint bűnös üldözött,
Árván, mint akit megtagadott Isten.
Kenyérsütésre adtam a fejem,
a kovász az, ami erre sarkallt.
És amíg a kovászom érlelem...
Milyen lett volna létünk egymás nélkül? -
Fény nélküli üres, tetszhalott világ.
Lett volna helyettem más, aki imád,
S karjába bújtál volna menedékül.