John Bordas
Mustármagnyi hit elmozdít hegyet,
égi kihívás; emberhez méltó.
Ostorral terelni fellegeket -
kishitűség tart fogva, mint béklyó.
Elhagytál mindent, hazád és Istened,
szegény emberből földönfutó lettél.
Nem látják soha, ha könnyes a szemed,
de néha megállsz és sírsz a keresztnél.
Éjfélre járt, s a Margit híd varázsa
A Vígszínháznál előttünk lebegett.
Hideg november volt, fogtam kezedet;
A boldogságomnak nem volt határa.
Megszülettél, s új hónapot hoztál,
az első deres hűvös hajnalok
simogatják meg a vándor arcát -
még fénnyel lobbannak a nappalok.
Kertem végében japán akácfácska
május reggelre virágba öltözött.
Hajlékony ágain lila ruhácska,
s göcsörtös törzséből gyanta gyöngyözött.
Emberhez méltatlan lett a világunk,
Bilincset nem kézre, lelkünkre verték.
Hazugot szemünkkel igaznak látunk
S hajnalnak hiszünk ránk boruló estét.
Voltál első, ki szememre fényt hozott,
kezed érintése lelkemre békét.
Ajkadon nimfák csengő nevetését,
s szemed tükrében táncoló koboldot.
Az árnyékom jó barátom,
mert velem van mindig, ha kell,
igaz, sötétben nem látom,
vagy ha eső szemetel.
Helóta népek s ifjak sokasága
Tengődik ősi átok súly alatt.
Égi Anyánk szentelt bizománya
Martalóc kezekben száz felé szakadt.
A bölcsesség forrását kutatom régen
- mondják, az öregség a bölcsesség maga -
A titkát kerestem megkopott érméken,
s orrom csiklandozta őskönyvek illata.
Ahogy egy klinikai pszichológus
- munkában precíz és elkötelezett -
A tudat mélyére ások szavakkal:
gonosz és angyali miként rendezett.
Szerelmed tiszta, kristály vizű forrás,
Egek magasából hulló zuhatag.
Csendesen csobolygó szelíd hűs patak -
Sellőként száguldó örvénylő sodrás.
egy lap a Jelenések Könyvéből
Hajnalok hajnala előtti esten
viharfelhőket fúj felénk a szél.
Jaj de sok embernek megérthetetlen,
hogy aratnod kell mit elvetettél.
Számolatlan küzdelmes esztendőt
morzsoltunk szét ujjaink között,
még gyerekként szálltunk fel az égig,
s az ég ünneplőbe öltözött.