John Bordas
...rabszolga lenni, vagy halni szabadon.
Ha szívedben küzd kétely és megértés
- medvelánc súlya már csörög nyakadon -
Emberi létezés titkait mélyen
temeti el a tizenkét sodrott szál,
bár ma még nem értjük súlyát egészen,
egy közülük, tudd, Istennel rezonál.
Uram, add, hogy lehessek egy napra
pont olyan boldog, mint a kiskutyám.
Mikor a tükör arcom mutatja,
panaszra soha ne nyíljon a szám.
Derekában van a föld ereje,
csípője hordja az új életet.
Lelke erős, teste puha, selymes...
Esik az eső, szürke a város,
Vízfelhőt csapnak autókerekek.
Köröttem a sok pocsolya sáros,
Eresz alatt borzongó verebek.
Végleges sötétség zuhant a Földre,
Nem kel a Nap már fel többé keleten.
A fény szívekben kihunyt mindörökre,
S besötétedett a világegyetem.
Szeplőtelen fogantatásnak
a gyümölcse is szeplőtelen.
Isten kincset küldött világnak,
szeretet legyen az emberen
a törvény! Ez az Úr szerelme;
áldást hoz ránk az ég kegyelme.
költőnek lenni küldetés
alámerülni a mélybe
élete kusza szenvedés
fájdalmának nincs mértéke
minden mi él megérinti
szereti akit senki sem
világot belülről nézi
s néha könnyezik csendesen...
Black Lives Matter mozgalom
Eljött az idő, már bort kell beszélni
még annak is, aki csak vizet iszik -
a lepel lehullott, tereferélni
kevés! Lisztünkben, lásd, hemzseg a zsizsik.
Nem tudom, mit hoz a holnap,
- tegnapra sem emlékezem -
mágneses tér időt tolhat
döccenő sánta kereken.
Mikor lépek a tudás mezsgyéjére,
mikor dobhatom már könyveimet el,
mikor táncolok szférák zenéjére,
vajon sorsom velem merre menetel.
Jön-e az idő, mikor megláthatom,
mire születtem; vagy maradok vakon.
Temető csendes, madárdal nem hallik,
Apró szemű eső fagyosan csepeg.
Busz motorja kint az utcán morajlik,
De látod, nem járnak itt most emberek.
könnycseppek szememben,
mint kristályok,
csillagfényeket szórnak,
csendesen egyedül állok,
gondolataim zakatolnak,
ütik-verik a koponyám
falát,
s ha mind kitörni tudna...
avagy az igazi evolúció
Éltem sziklaként a földön,
voltam homokpart fövenyén,
suhanó szellő a völgyön,
kavicsok forrás fenekén.
A nyár ízeit génjeim őrzik,
mélyen átitatták sejtjeimet,
tétován még szívemben időzik
- tereli az ősz a fellegeket -