John Bordas
Az életet úgy éltük át, mint egy sétát
keresztül egy virágzó parkon át,
ahol nem nőnek csalánok, csak rózsák,
s szívtuk a park bódító illatát.
Nekem a húsvét nem olyan, mint másnak,
- az én húsvétom az utolsó kenet -
Ami felett a földi elmúlásnak
nem földi élet hoz majd ígéretet.
Talán akkor, ha tudnék meditálni,
a csendet lelkemben megtalálni,
és csak a jelen pillanatban élni,
senkit és semmit soha megítélni.
Anyád, Apád, Hazád, házad?
Vagy áldott, isteni alázat,
fejet hajtani őseink előtt...
A szerelem örökre tiéd, ha akarod.
Ha nem kérsz busás váltságdíjat érte,
ha szívedet-lelkedet szélesre kitárod,
áldod sorsodat, mindez megérte.
Ó, hány fehér hajnal derengett,
hűs testtel szobánkba lengett,
ezer hanggal jött a nappal.
S lebontott, sárga aranyhajjal
feküdt a nap a tiszta égre.
Ha megkérdezed, boldogan felel,
ki szerelme karjában otthonra lel,
s vigyázza, óvja két keze.
Élete: tüzekből hívott, fénylő lobogás,
mindennapi léte: szerető megszokás:
déli harangszó ünnepi üteme.