Joó Dezső Attila
Nem tudom, mit kellene tenni.
Nem tudom, merre kellene menni.
Talán jó lenne végleg eltűnni,
A földet soha többé nem tiporni.
Igen, beismerem, hogy hibáztam,
De csak azt tettem, mit helyesnek láttam...
Az utcát lesed, hátha látsz,
A bejáratot nézed, hátha betérek hozzád...
Látják mennyire szenvedek,
Igen, látják az emberek.
Hogy kivagyok már teljesen...
Kezdek elindulni a lejtőn rendesen...
Nem mondom, hogy te voltál/vagy az életem,
Hisz még élek, pedig már nem vagy mellettem.
Ha úgy érzed, hogy nincs több erőd,
Bújj hozzám, hadd legyek a védelmező erőd.
Teli vagy fájdalommal és hiányérzettel,
Már nem bírsz a belsőddel...
Nincs, ki megértsen,
Vagy legalább, ki átöleljen...
Van egy nő, ki sokat jelent nekem,
De csak a távolból figyelhetem...
Folyton rád gondolok
Még, ha nem is akarock...
Szombat óta rád várock;
Ettől megbolondulok.
Várom, hogy beszélhessünk.
Forr a vérem
Rockkal hevítem.
Felpörget, megőrjít,
Részegen kikészít.