Judit Wilhelm
- Félünk vakon.
Mitől, kitől?
Vírus mondja:
- Mindenkitől.
Kalászok között suhog a szél
Felhőktől nyüzsgő égbolt
Kéken fest
A természet harmóniája
Nagyon szép
Itt gyönyörű fotó készülhet
Pihenő kell mindenkinek,
A természet is jelzi ezt.
Visszamenni a végtelenbe,
A vadonba, az édenkertbe.
Verselő levél csak úgy neked, Tomikám
Te vagy a nap a sötét éjszakában,
Csillagként ragyogsz hold alakjában.
Bár minden hűvös,
Távolságod, mint rózsákon a tüske,
De az illatod s fényed végeérhetetlen.
Segítség az idő elszalad
Segítség mert maga mögött csak egy emléket hagy
Segítség hisz vissza nem hozható
Segítség mert minden mulandó...
Mint a fénysebesség,
Napjaink a napfénnyel múlnak,
Régen a madárcsicsergés
Ébresztette a holdat.
Szerettelek, te mégis elmentél.
Azt hittem, egyszer
Felbukkansz majd valahol,
Hogy visszatértél.
Visszavágyom arra a helyre,
Ahol az álmok végtelen tengere
Megvalósul,
Mikor úgy érzed, hogy ennél már nem lehet jobb.
Drága, kedves Falevél,
Mondd, érezted-e már
Te is, amit én?
Átélted-e, mikor még rügyeztél
És pompás virágokat hajtottak
Rügyező bimbóid,
Mikor az egész fát beborítottad
Rózsaszín virággal...
Csepp csepp után koppan,
Mint zuhogó eső.
Zúdulnak zokogókönnyeim
Szívemből kitörve
Az arcomon végig.
Állandó és örök
2020 ajtaján kopog már 2019,
Hogy mi vár ott ránk?
- Azt majd az idő - mondja meg,
De bármi is történjék,
Az egész csak egy vizsga,
Ki, ha jól reagál a kérdésekre,
Soha nem tér vissza ,
Mert nem kell neki pótvizsga.
Budapest - egyszer jártam ott,
Mikor a nap pihenni tért,
Sugarai fényesítették a Duna vizét,
Csillogtak akár az arany,
Mesélve ezzel a város történetét.
Régen, mégis mintha csak most történt volna,
Mikor meglelt téged az igaz szerelem örök útja...
Amit minden ember megél,
Hogy egy évben
Négy évszakot cserél
A természet.
Mi, nők, ezt minden hónapban
Átéljük érzelmileg.