Judit Wilhelm
Amit minden ember megél,
Hogy egy évben
Négy évszakot cserél
A természet.
Mi, nők, ezt minden hónapban
Átéljük érzelmileg.
Parázs, vajon fog-e még
- Lobogni benned úgy a tűz,
Mint az első szerelemben?
Ahogy a természet lassan,
Az ősz beköszöntével
Elkezdi magáról levetni
A kopott, használt gúnyát
Tétován a messzeségbe tekintek,
A remény lángja a szívekben már nem ég.
Falak hallgatóznak,
Hátha van még pulzusa a reménynek,
Hisz ahogy a szeretethez,
A reményhez is
Hozzátartozik az örök-éltűség.
Jött is az orvos muzsikálva...
Üzenet
Pár évvel ezelőtt
Abban a tudatba voltam
Hogy a mi generációnk
A legnagyszerűbb
Hisz se háború se éhség
A kemény fizikai munka is
Szinte már megszűnt
Mi tudunk élni...
Sötét éjszakában
Mikor az óra nem ketyeg
És úgy érezzük
Ez az örökkévalóság
Hisz az idő
Nem múlik el
Csak sötétség és csend
Búbánatba takarózva...
A teremben
egy kis pislákoló gyertya lángjának tüzével
űzi a homályban burkolózó sötétséget.
Megvilágítva ezzel
egy nagy faasztalt,
ami tele van icipici kis kirakódarabbal.
Mi az?
Ahogy az esőcseppek a tengerben hol apályt, hol dagályt képeznek,
Úgy az idő múlásával
Megváltozik minden.
Jöhet még télre nyár
Csend, síri csend. Mintha kihalt volna minden,
Vagy ha nem, akkor csak most éledezne minden,
Mint mielőtt a zenekar játszani kezdene,
Várnak arra a titkos jelre,
S addig a csend annyira mély,
hogy hallani lehet még a légy zümmögését is,
Mintha neki adnának teret,
Mielőtt a karmester szívvel, lélekkel...
Halál utáni élet
Mikor összeér a zöld a kékkel
Fekete ajtón keresztül egy új világ nyíl` meg,
Mihez ez a csodálatos varázsa a földnek
Csak szürke árnyéka az eljövendőnek.
Egy gondolat bánt engemet
Kijöttem a rétre, ahol a város zajától elvétve
A távoli a csendbe menekültem