Juhász Bettina
Nincs múlt, nincs ragaszkodás,
Nincs élet, nincs alázkodás,
Nincs pasi, nincs panaszkodás,
Csak én vagyok...
Szeretlek még akkor is, mikor mást mondok.
Tudom jól, milyen sok a gondod,
És hogy én csak megnehezítem mindet.
S a történtek után elvesztetted hited.
Sokszor jártam azt az utat, mit megtiltottak nekem,
Sokszor tömték hazugsággal ártatlan kis fejem,
Sokszor volt úgy, hogy elvesztettem hitem,
Sosem tudtad felolvasztani apró jégszívem.
Mikor már elmúlt Mikulás napja,
Készül mindenki a szeretet-napra,
Ajándékot készítenek, béke szorul a házba,
S kerülnek az emberek karácsonyi lázba.
Mikulás. Ő az a kedves, öreg bácsi,
Aki, ha rossz vagy azt mondja: Ácsi!
Ki parazsat tölt apókák pipájába,
S ajándékot a kislányok csizmájába.
Mikor tudtam, hogy nem leszel többé,
Hogy tested vált hűvös köddé,
Hogy már nincs itt az a biztató szíved,
Hogy nem rajzolunk sem téglát, sem körívet.
Az élet nem játék, amit csak eldobhatsz,
Ha úgy tartja kedved, vigyáznod kell rá,
Mert ha eldobod, mindent elrontasz,
S minden haverod sírva emlékszik rád.
Domb tetején ülök, s csodálom a tájat,
A gyönyörű virágokat, a hatalmas fákat.
Érzem az akácfavirág ölelő illatát,
Szívemet e érzés lassan járja át.
Versbe öntöm szavaim, nem tehetek róla,
Kiált a harang, ütött most az óra....
Az élet Neked már csak egy álom,
Kivel beszélgessek majd nyáron?
Nem leszel itt, hogy fogd a kezem,
Hogy együtt nevess, játssz velem.