Juhász Izabella
Nyitott szemmel jártam e világot,
reményteljes lelkem kicsit fáradt volt.
Üzent a kép, mit először láthattam,
Biz ezért sokat nem halogattam.
Nem tudom...
Gondoltál-e rám?
Mikor fáradt éjszakáid
követték napjaid,
nem reméltél mást,
egy ölelő állomást.
lehetsz és lehetek,
szívem ritmusa
szíveddel lejt,
felveszi mozdulatát,
ütemre szeret...
Hajnali madárfütty zengett,
hirdette: éreztem,
ahol én születtem, ott kerestem,
remélve egyszer meglelem.
Fehér, pici virág,
szép napra virradtál,
az ég hozzám vezérelt
veled gyógyul lelkem-testem.
éjjelente, mikor ébredek,
egyedül vagyok...
egy film pereg, rémlik a
távol, s olykor közel hoz képeket.
Lepkék repkednek egymást kötve,
mezők virágai nékik bontják
harmatos, lágy szirmukat,
hol a méhecskék csak
egy percet kérnek,
- egy pillanat -
az élet, hol...
Ezerszer megénekeltem,
mint minden napom,
sokszor megkönnyeztem.
Hajnali harmatként
virág szirmaira
tétován rajzoltalak,
senkit és semmit
jobban nem akarhattam.