Juhász Izabella
Egy ritka szendvics a lelkekben,
mint egy egészséges szerelem,
egymásra hangolt e harmónia,
óarany fátyolba csomagolva.
E vers,
mit most írok,
tiéd lesz.
Nyers
most még, de szívből küldöm,
elér szívedhez.
Nemrég izzó aszfalton jártunk
szemünk marta fénnyel küzdve,
vártuk, őszünk, mielőbb jöjj el...
Lelkedben megnyugvó napokat látok,
már nem jár hozzád háborgató álom.
Honnan jöttem én,
e világban jártam már valahol?
Csak itt leltem békémre,
e haza fogadott be.
Óriásra nőtt esti fények
álomba simogatva mesélnek.
Lágyan körbefonó, lágy takaró,
e hatalmas Hold földjét simogató.
Nyitott szemmel jártam e világot,
reményteljes lelkem kicsit fáradt volt.
Üzent a kép, mit először láthattam,
Biz ezért sokat nem halogattam.
Nem tudom...
Gondoltál-e rám?
Mikor fáradt éjszakáid
követték napjaid,
nem reméltél mást,
egy ölelő állomást.
lehetsz és lehetek,
szívem ritmusa
szíveddel lejt,
felveszi mozdulatát,
ütemre szeret...