Juhászné Bérces Anikó
Lányok, lányok, boszorlányok,
mire nevelt jó anyátok?
Megmondta-e, hogy az élet
felelőssége tiétek?
Dermedten olvasom, nem tetszik a versem,
El vagyok kenődve, mit kéne most tennem?
Kárpátok bércének
igazi szépsége,
kősziklák tövében
megbúvó értéke.
Ritka vendég vagy minálunk,
hozzád szívből így kiáltunk,
szent vagy nekünk, maradj nálunk!
Roppan a jég háta, napfény lehel rája,
hóember megroggyan, félreáll a szája.
Jégcsapok csepegnek, ügyködik február,
tócsák szeme tágul, béka benn a búvár.
Váratlanul szálltál közénk
szegett szárnnyal, bágyatag,
a szenteste melegében
gyógyítgatni szárnyadat.
Hóvirág, ibolya!
Nyitnikék!
Hallod a cinegék énekét?
Neked szól e dallam
Tavaszi hajnalban,
Nyitnikék!
Napra nap és évre évek,
Szép volt ifjan látni Téged.
Jó volt együtt lenni Veled,
Tudni azt, hogy van, ki szeret.
Az a rég kimondott igen
Örökre szólt, én azt hiszem!
Képzelt XIX. századi Valentin-napi vallomás
Lángoló szívek eme nagy napja,
szerenád, levél - vallomás rajta.
Gyöngybetű tükröz feszítő érzést,
ájtatos szolga kezéből ér célt.
Álmodik csendben
hópihe párnán,
olvad a szívem
ily csoda láttán.
Csillagos éjszaka
reszket a fagyban,
telihold didereg
megdermedt arccal.
Széjjelhullt a család,
zaklatott a gyermek,
hogyan éljen tovább,
melyik szülő mellett?
Zenebona, dínomdánom,
itt vagyok a maszkabálon.
Sürgés-forgás, eszem-iszom,
ezüsttálon szendvics, minyon.
Mit is kívánhatnék
az új esztendőre?
Istennek áldását
tisztes magyar főre.
Ó, nagy Isten, Mindenható,
nekünk Üdvözítőt adó,
hálát adok érte Néked,
ám valamit szívből kérek.