Kádár Dávid
Ha a hangunk bármeddig elérne,
adás nélkül zúgna a rádió.
Ha az életünk sem lelne a végre,
hát miről szólna a híradó?
...a pironkodó háztetőkön.
Mialatt az éj lenyúzza a fényét,
tekinteteddel kergetőzöm.
Ellen-irányba vágtat a sztráda
Ellen-irányba vágtat a sztráda.
Féke hevítve, szökne, ha tudna
Gépparipája szemtelen árnya.
Úgy tetszett, végtelen az óceán.
Hittük, hogy a horizont túloldalán...
de a határ bennünk van.
Ma még megtehetem, hogy lapra vetem,
amit képzeletem, ez a lélektetem...
Csillagporkorunkban ígérte meg nekem.
Ha lesz idő és lesznek formák, táncol majd velem.
Mikróban felejtett, szép világ.
Az úton elhagyott autók.
Klári is betemeti magát,
arcára húzza a nagy takarót.
Melyik-melyik, nem tudom: tölgy, bükk vagy juharfa.
Mind úgy lejtik táncukat, ahogy a szél akarja.
Hol felhőkön áthatol a fény, mind alámászna:
égbe karmol, pánikol, ki Napnak kurtizánja.
Keress teret, ha mered, leled, Szívem!
Gyomromban a tegnap sava ég.
Verd a rezet, tovavezet innen
oda, hol a hang a martalék.
Veszni vágytam egy Kalandos világban.
Hol a szögletes a kerek,
és bátran felnevethetek,
mert nincsenek szorító kezek.
De ha megbotlanék és esek...
ott ébredek Anya oltalmában.