Kai Hawk
Egyedül a vad magányban,
A halotti lét forró katlanában.
Oly jó lenne sírni,
Minden fájdalmat kiadni,
De nem megy, nem tudok,
Nem sírok, nem is zokogok.
Ha szemedre gondolok elolvad a szívem,
Ha orcádat látom elvesztem az eszem.
Egy szépséges hercegnő bújt el Tebenned,
Kedvesem szeretlek, oly jó lenne véled.
Réges-régen messzi földön,
állt egy kastély, nem volt pöttöm.
Négy tornya szelte az eget,
ezzel kezdem versemet.
Terád gondolok éjjel és nappal,
Megrészegítesz szerelmem lágy hangoddal.
Aranyos a fény, mely szemedből árad,
Ó, ha eltölthetném az életem nálad!
Bennem van, érzem széttép a csalfa,
Álmatlan éjszakáimnak rettenetes ura.
Egy égető hasogató, kínzó dolog,
Szívemnek legmélyén veszettül kavarog.