Kállay Sándor
Jó a délutáni alvás
és utána egy sütemény,
amely lehet akár almás,
lefogyni már úgysincs remény.
Toljuk el a karácsonyt
május huszonnyolcra,
ötletemet beírom
most egy fészbuk posztba.
Itt, ebben a kókadt korban
a semmiért állunk sorba,
tartunk tisztes távolságot,
éljük ezt az új világot.
Megéltem ezt is, hetvenöt vagyok,
nézőpont dolga ez: kevés vagy sok,
momentán nekem ez éppen elég,
mifelénk így mondják: kornak ez szép.
(Másfelől nézve, ez gombócból sok,
gombócot utálni eggyel több ok.)
Kié ez a fakó zakó?
Idegen vagy idevaló?
Ha idegen, húzzon gályát,
vigye innen sátorfáját.
Én nem vagyok tökéletes,
se piros ász, se tök hetes,
nincsenek ambícióim,
(erre vajon mi a jó rím?)
nincsen arra törekvésem,
hogy nevemet kőbe véssem,
s olvasgassák emléktáblán
kemény voltam, mint a márvány...
Felhők felett a szabadság végtelen,
elképzelni ezt az ember képtelen,
merthogy aki hagyatkozik eszére,
nem tudhatja, milyen az, ha nincs vége.
Így se, úgy se vagyunk jól,
nehéz ez az élet,
hát növesztünk magunktól
a szívünkre kérget
Azt hiszem, ha véget ér az élet,
én Istentől hosszabbítást kérek,
hosszabbítsa meg e földi létem,
még nem állok a halálra készen.
Ameddig a szív dobog,
én csak terád gondolok,
nincsen ennél jobb dolog,
nincsen ennél szebb dolog.
Legyél te is százéves,
a százéves igényes,
mert már tudja, mi a szép,
milyen is a szép beszéd,
mert már tudja, mi a jó,
milyen a jó hallgató,
egyébként is tudja ő,
ki lúzer és ki menő.
A családunk egyik ága
kivándorolt Afrikába,
azon belül is jó délre,
hol előny volt fehérsége.
Amikor még gyerek voltam,
ha aludtam, nem horkoltam,
így, hogy nem vagyok már gyerek,
talán horkolnom is lehet.
Úgy gondolod, jó az egészséged,
örülhetsz, hogy szomszédod túléled,
de az, amit az orvosod elmond,
túl zavaros, érthetetlen, elvont.
Sokan már előre szóltak,
mondják így utólag,
amikor még mindig gyakran
szó esik terólad.