Kálmán Kata
Amint Te bennem vagy, úgy Benned én,
Így marad, mert így jó. Idők tengerén
Bolyongunk. Végtelen horizont tárul elénk,
Hol korábban út volt, most nincs szegély.
Kacérkodik velem az üveg szája,
Csábítóan kacsint rám, átjárja
Minden porcikám, mégsem visz
Rá semmi, hogy számra érjen. Hisz
Tegnap még minden rendben,
Ma meg már az üvöltő csendben
Találom magam. Szívemben
Pusztaság, csalódtam ebben...
Csodálom, ahogy lelkemhez beszélsz,
Én a láng vagyok, Te a józan ész.
Tomboló tűz, mi gyúlt bennem feléd,
Szívem tenném most egészben eléd.