Kamarás Klára
Lezártam a múltat.
Poros könyv csak a polcon.
Nem aggódok többé a volton.
Régi világ megkopott kövein
nincs értelme bokázni.
Az ember érzi - már aki -
az apró rezdüléseket,
álarca mögött ki sunyít,
s meleg szavak közt hűvöset...
Itt imbolygok a lét határán,
fenn a szédítően magasban.
Talán torony, talán kilátó?
...de csak egy tyúkól van alattam.
Karanténban is múlik az idő,
öregszünk, a hajunk meg egyre nő.
Valentin napra ezért kedvesem
online egy fodrászollót vett nekem.
Tavaszi vágyak zöld gyepén heverve
lelkünkbe égtek ifjú álmaink,
hogy majd, hogy egyszer
közös akarattal
megváltjuk a világot,
ha már az Isten nem váltotta meg.
Hiába már a vágy, a szándék,
most már minden nap új ajándék.
Felébredek még? Nem tudom,
eljött-e már az én napom...
Ez már csak ilyen farsang...
Bántja füled egy fals hang?
Talán a rendőr kiabál,
ha utcán lát meg este 8 után.
Kinek használt hogy gondolatban
a tört poharat megsirattam
gyufát körmömre hagytam égni
mintha az is akarna élni
ellobbant lángot megpróbáltam
felszítani az éjszakában...
Farsangi maszk, vagy végleges?
Nekem az már csak álom,
hogy maszk nélkül is járhatunk,
s jöhet a dínomdánom.
Álom, álom...
2020 letelt végre,
sok gondunknak még sincs vége.
Adjon Isten minden jót:
Legyen jobb, mint eddig vót!
Adjon nekünk eleget,
Télen szobát, meleget,
Családoknak gyereket,
Hozzá munkát, kenyeret!
Pécsett születtem. Réges-régen
nagyanyám imádkozott vélem.
Még most sem értem, mért így mondta,
hiszen magyar volt anyja, apja:
"Ó Isuse, sládki mili"...