Kamarás Klára
...hullajtsd évről évre
millió fiadat
számolatlan, várva:
Talán akad száz is,
aki gyökeret ver...
Az évek futnak súlyosan, dobogva,
én is gyorsulva süllyedek a múltba.
Mikor úgy érzem, nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat:
valaki mindig visszahív...
- Neved?
Ugyan...! Ne kérdezd!
Ma ez, de holnap az.
Mi tegnapelőtt jó volt,
ma már nem is igaz...
Álompalettán tervezek
egy álomkertet, és ezek
a színek: zöldek, bíborok.
Már nem számít, akármi volt.
A bánat csak parányi folt,
lassan kimossa az idő.
Mit is tehettem...?
Csak képzeletben
szopogattam az édes éveket,
mint gyermek a jó Kuglert s krémeket...
A bértollnok a bértollával bérritmusra tollnokol,
úgy gondolja, jobban jár, ha némi készpénzt birtokol.
Madárfüttyös, tavaszi erdő
hozzám, mint álom, néha eljő,
s futok, mint gyermek dombra, völgybe,
tavaszi zsongás vágya tölt be.
Zöld csemeték közt magam állok
vén tanú-fának.
Hova folyt az idő,
mondd, hova lettek a társak?
Fenyők állnak vigyázzban,
akác integet,
mely roskatag.
Köztük e pad
egy csöndes kis sziget.
Egy este azzal jött hozzánk a Gyurka,
hogy a padláson rést lehet csinálni
a tetőcserepek között.
Onnan a szomszéd kertmozira látni.
Van, akit ha baj ér,
legyint és mosolyog,
mások csak morognak,
s botorul konokok...