Kamarás Klára
Felfalnak a kétség percei:
Semmibe futnak az évek...
Tehetetlen már az erős is!
Nem járt-e még le időm?
A gyerekkor mégiscsak gyerekkor!
Békében, háborúban eltelt.
Édes keserűség annak,
ki nem éhezett, nem fázott,
a lövegek robaját átaludta.
Emberi sorsokról távoli füstöt
hozott csak a szél.
Békesség néktek, pásztorok!
Fekete éjben jártatok,
viharos felhők gomolygása,
szélvész sem tántorított hátra.
Mi bajom nékem a világgal?
Kevés, amit belőle láttam.
Mint egy bagoly, odúban, ágon,
csak gondolkodtam a világon.
Igazságot kerestél, vén bolond?
Ha megtaláltad, gyerünk, rajta! Mondd!
Halottak napja után
Hazament a család,
elmentek a hűséges régi barátok,
szétszéledtek a bámész képmutatók...
"Megbonthatatlan szikla vagy." - írta Pothurszky Géza.
E mondat biztató, habár nincs a sorsomba írva.
Néha csak úgy repülnek noteszembe a versek,
mind, ami fáj, mind, ami éget,
nem szép szavak, csillogó rímek,
minden, ahogy mások is élnek.
Ott fenn a fán egy vén madár
tollászkodik és hangja száll:
Fütyülj, te szél, szabad... lehet!
Láttam viharos éveket,
és jól tudom, hogy így, vagy úgy
havas lesz ág, jeges az út,
madár ez ellen nem tehet.
Nem tudtam én azt, jaj, előre,
hogyan vigyázzak az időre,
hogy az évek sebes folyása
olyan, mint kőomlás dúlása,
és hullnak rám a percnyi évek,
míg utamon tudatlan lépek...
A láncok nem szakadnak el,
csak húsba-marva jobban fájnak.
Gondolataid merre járnak?
Mondd el! ...de csak egy csíz felel.
Hangulatkép
Letörtem ezt a száraz ágat...
Az ősz, lám, mindent tönkretesz!