Kamarás Klára
Mint pókhálóban finom, szürke szálak
hajnali fényben gyöngysorokká válnak,
vagy mint az égő gyertyák egy ünnepi tortán,
vagy mint a hangjegyek sorakoznak a kottán,
amilyen rend van fenn, a magas égen,
mikor csillagok ragyognak az éjben,
valami ilyen tiszta rendre vágytam,
gyerekkoromtól kezdve... s nem találtam...
Nehéz a sorssal szembeszállni!
Feladni elvet, célokat?
Nem. Nem szabad!
Az ember szíve vergődő madár,
mely tört szárnnyal is új tavaszra vár.
"Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon"
Már zeng egy hang: Végállomás!
Még egy utolsó moccanás,
mielőtt kilépek a csendbe.
...de ez az élet rendje.
A második kávé után
lassacskán kitisztul a reggel.
Látom az ablakon át,
hogy fürdik fényes esőben a járda.
1953. vasárnap emlékére...
Egy karcsú lányka almazöld ruhában,
a vállán púderrózsaszín a kendő...
Egy kendőálom, bolyhosan meleg,
és úgy omlott rá, mint egy könnyű felhő.
Miről ma tudjuk már, hogy tévhit és hiba,
tegnap úgy tudták még: az igazság maga.
...hullajtsd évről évre
millió fiadat
számolatlan, várva:
Talán akad száz is,
aki gyökeret ver...
Az évek futnak súlyosan, dobogva,
én is gyorsulva süllyedek a múltba.
Mikor úgy érzem, nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat:
valaki mindig visszahív...
- Neved?
Ugyan...! Ne kérdezd!
Ma ez, de holnap az.
Mi tegnapelőtt jó volt,
ma már nem is igaz...
Álompalettán tervezek
egy álomkertet, és ezek
a színek: zöldek, bíborok.
Már nem számít, akármi volt.
A bánat csak parányi folt,
lassan kimossa az idő.