Kandrács Róza
Találkozás egy virtuális világban,
írsz, írok, mesélsz, válaszolok.
Küldök képeket, nézem a tiedet.
Telnek a napok, hetek, hónapok,
ismerem életed, a szép, a fájó
perceket.
Lehet-e egyszerre
két nőt is szeretni?
Szerelmet hazudni,
vágyban elepedni?
Erdőszélen, rét végében,
élt egy Apó csendben, szépen.
Öreg volt már, mint a tölgy,
ami háza előtt nőtt.
Mi az, mi fáj?
Miért zúg a szél?
Miért nem szerelemről mesél?
Az égen fekete fellegek.
Az égen ragyog a nap,
de gyengék már a sugarak.
Fákról lassan lehull a levél,
itt van az ősz, itt mindenképp.
Milyen szerelem ez?
Egy-két szó csupán,
mi elhangzott
egy bizonyos délután.
Aludni tér a nyár,
nem hoz már szívünkbe
új csodát.
A nap is félerővel
mosolyog,
szemét bántják felhőgomolyagok.
Engedd el a múltat,
ó, okos emberek.
De múlt nélkül az ember,
csak torzó lehet.
Ma egy kicsit meghaltam.
Szívem-lelkem odaadtam,
hittem benne,
megbíztam.
Festettem magamnak
egy boldog életet.
Ezer színnel játszott
kezemben az ecset.
Haldoklik az élet,
ha nem játszva éled.
Haldoklik a nap
az ég alján.