Kardos Imre
Nagyszerű hír:
A szerelemre nincsen gyógyír!
Már annyit próbálkoztam,
előbbre mégsem jutottam!
Fülbevalóval tele bal füled,
hajad mégsem áll az égnek...
Szép és kedves vagy,
nem olyan, mint aki
minden ellen lázad...
Látom, az emberek vidámak és boldogok,
egyedül én, aki szomorú vagyok.
Sétáimból mikor megérkezem haza,
csak a magány vár, az üres lakás...
Hozzászokok szépen lassan,
2 éve már ő a lakótársam...
Örülök, hogy megismertelek,
bár tudom, holnap Új Asszony leszel,
igaz, nem az enyém szíved,
de velem mindig kedves,
aranyos vagy, adod önmagad.
A buszpályaudvar vendége ő,
nem tudom, honnan került oda,
zöld kabát, nadrág, gumicsizma,
Télapóra hasonít, fehér a szakálla.
Én vagyok a Hegy, a legkisebb fiú,
s mint többi testvérem, nem vagyok hiú.
Hál Istennek, nem állok magányosan,
dombok, völgyek vesznek körbe számosan.
Sírjaink hol domborulnak, unokáink leborulnak...
Mi szépet írtak eleink!
"E földön kívül számodra nincsen hely,
Áldjon, vagy verjen Sors keze,
itt élned, halnod kell..."
Vörösmarty Szózata
világosan kimondja,
miénk a Haza.
A búzából kenyér,
a rozsból cipó,
árpából sör...
Tudjátok sorát még,
talán a kukoricából lepényt...
Lassan elér bennünket a tavasz lehelete,
véget ér remélhetőleg ez év tele.
...Várom, hogy megjelenj,
szép legyél, felejthetetlen.
Egy Nőre vágyom,
kaland nem érdekel,
sose legyen vége,
s ha a Sors úgy hozza majd,
együtt költözünk az Égbe!
Hogy repülsz
angyalszárnyakon,
nemtelennek tűnsz,
sem férfi, sem nő,
ki is vagy te, Idő?
Villámcsapásként érkeztél életembe,
Tűzről pattant nő vagy Te!