Károlyfi Zsófia
Sötét barlangom szűk, folyosói létéből
Hol a cseppek hangja is velőmig rezonált,
Végre egy fényes térbe értem.
Hirtelen megtorpant a félszem
És kinyílt bennem a jó.
Magába zárva a láng ezer éve
Morran a szándék
Kiválni kél
Szélhárfa játszik a lét tenyerébe
Szikra az álma
Ütése kér.
Csak dől a szó
mint a trisó a ruháját
mossa mossa
lelkemet tisztára
rám hozza a mást
nem remélhet ki a
tányér krumplipaprikást
Úgy kellene egy falat...
Látod, lehullott már az első hó
A négy évszak is első nekünk
Tenyerünk ráncaiban matatva
Nézve az elmúlt időkre
Már régóta létezünk.
...egy...
Karácsony estére
ajándékba kaptalak
vissza
mikor mindig is
...magaménak tudtalak...
Éltél és meghaltál,
Eljött az óra,
Sziklákon csattan az
Adria csókja -
Kívántad a tengert...
Látod szertefoszlik
Lassan a talmi fény
És tisztán tündököl
A szíved rejtekén
Az igaz szó tőlem...
Széttört a csend
mi bennem megpihent.
Zajjá vált a kép.
Nem lép
tovább az ebkötő,
csak forog forog
csontot rág.
Nézlek, peregnek múltunk percei
Lelkedbe lépek
Lelkembe lépsz
S míg az idő madárrá tollászkodik
Öleljük egymás életét.
Hazudós fények
Hazudós álmok
Hamis szájban
Szóvirágok
Üres az éje
Üres a napja
Kongó múltból...
Simogatom a cicát, paskolgatom a lovat
sétáltatom a kutyát, csodálom a többi állatot
s szívemet bátor szeretet önti el.
Szívem egy megnyugvás, szívem pihen
szívem beléjük merül, szívem menekül.
És fordul a kulcs a zárban
Belépsz, mint egyszer majd régen
Egy megszokott első képben
Hisz` oly rég vagyunk már párban.