Kárpáti Tibor
Szerelmünk vén tiszafa,
ezer éve zöldell
ott, ahol a hit szava
eggyé lett a csönddel.
Ha belém látsz, azt akarom:
üres legyek, puszta malom,
mikor alszom, ott virrasszon
fagerendán Bagolyasszony.
Részög embör, de tántorog,
mindön kutya reámorog,
bortú` jó` mögtá’tosodik,
oszt hama’ elá’mosodik.
Csillagfény vetett rám keresztet,
csillagos hajad leereszted,
szívemre ragyogva leomlik,
szoknyádat felrántod a Holdig.
Hol rejtőztök, fátyol-szavak,
kérész-szárnyat táncoltatók?
Sár bújtat el, sárga agyag
lárva-létbe zárta a szót.
állj csak ki a dombtetőre
elláthatsz a házig
bíborasszony szeretője
meggyfa alatt ázik
Hajnalhasadáskor
hull a nyári zápor,
lemossa az álmot
izzó szempillámról.
Őspáfrány nyoma a szénné lett éjben,
anyagba lepréselt örök pillanat,
hívd elő hittel, hogy gyémánttá érjen
a rég halott csillagok fénye alatt.
Sárkányvárban sárkánybál van,
táncot járnak hétszázhárman:
zöld szárnyú, kék szárnyú, sárga,
vízi és tűzsárkány járja,
színes, szörnyű forgatagban
talpuk márványpadlón dobban,
szörnyetegek víg seregben,
tarkabarka förgetegben.
Tündér lábnyoma porából,
hét boszorkány vasorrából
kovácsold a szerencsédet,
sárkány fűtse kemencédet! Hej!
Fáradt szemünknek néha kell a sötétség,
és kell, hogy daloljon lelkünkben a csend,
és hit kell menedékül, különben kétség
"Add a kezed, jó nővérem,
kérve kérlek, mert hasadt
holdtükörben, nád tövében
reszketek a tó alatt!"