Kaulics Gellért
Azon tűnődők, talán tévedek,
Mi az isten történt veletek?
Telefonnal a kézben leéltek éveket,
Mikor éltek normális életet?
Szétzilál a tudat, hogy nem velem vagy,
Hogy más ölel át, s tartja gondodat.
Vállalom, a hibám nem csekély, kevés,
Mégis reménnyel telve légy mesés.
Szívemet adtam volna,
Ha egyszer megcsókolna,
Mintha valaki boncolna,
S a szívemmel zsarolna.
"Nincsen apám, se anyám,"
Mert a modern korban élek,
"Hogy bűnös vagyok, nem vitás."
Mindegy, mit mesélek.
Gondolat, mely szertefoszlott,
Melyet oly becsesen hordok,
Nincs értelme, ezt én tudom,
De higgy nekem, a mindenem.
Ha elvesznél bárhol,
S nem látsz reményt,
Csak nézz fel az égre,
S gondolj belé.
Tudom, mi bántja lelked,
Mi változtatta
Csalódottá kedved,
S színtelenné lelked.
Őrült vagyok, nem tagadom,
Körülöttem mindent felborítok,
Öklelek fel mindent szabadon,
Velem sehogy sem bírtok.
Harmatcsöpp a levélen,
Nyugalom a tengerben.
Kifejlett kos hegyélen
Egy újabb édenkertben.
Fájdalom ül szívemen,
Bánat töri lelkemet.
Miért nem látnak engemet,
Mit kell még elveszítenem.
Várok, de egyedül,
Szállok kedvtelenül.
Meddig mar ez a kín,
Mikor lesz végre szín?