Kendrusz Gergő
Eljött hát a nagy nap, felköszöntenek majd ezerszám;
drága édesanyát, ki mindig csodaszép és vidám.
Az egek alját taposva
egy gondolat fogant meg bennem
mi lehet az élet titka?
A logika vagy a szerelem?
Köszönöm hogy megetettél,
Köszönöm hogy dédelgettél,
Köszönök mindent, drága édesanyám,
Köszönöm hogy szeretsz és vigyázol rám.
A fák kopasz koronája alatt,
egy embert elhagyott az akarat,
nem akar már élni, békíthetetlen...
Hűvös szél fújja meg bársonyos arcom
susogó lombok táncolnak a parton
egy színekben pompázó lepke száll a partra
valaminek a kezdetét s végét sugallva
Látom a fényt, látom a tényt,
hiányod már megint kísért,
heves szél fúj, már nagyon fázok,
érzem hogy újra karodba vágyok.
Fülledt a nyári délután van ki levegőt se kap
fényes, vaskos sugarait szórja ránk a Nap
nincs olyan ember, aki bírná ezt a kínt
de felfedeztem egy nőt ki iszik odakint.