Kerék Rózsa
Elfáradtam én már mindentől,
Minden nyavalyától, az emberektől.
Az összevisszaságtól, a zűrzavartól,
Az álnok, öntelt képmutatóktól.
Hol van a béke, hol a nyugalom?
A régi, jó hangulat merre csatangol?
Hogy is lehet ilyen idő májusnak havában.
Borult az ég, eső esik, hideg egy vasárnap.
Elképesztő gyorsan repül az idő,
Ötéves ez a lány, s máris egy kész nő.
Hisztériás, dacos, akaratos fruska,
Hogy mit szeretne, már nagyon is tudja.
Álmomban egy kaszinóban játszottam,
Nyertem is tizennégy millió forintot azonnal.
Ötvenen túl is lehet nagyon szép az élet,
Ha találok is társat, nemcsak keresgélek.
Laktam városban, nem vágyom vissza.
A vidék szépségét semmi nem pótolja.
A tavasz az igazán nekem tetsző,
Mikor virágba borul az egész mező.
Ejh, idő, hová rohansz, szinte most születtem,
Élni is még alig éltem, s már 55 év mögöttem.
Kereslek a holnapokra, lépkedek az út porában egyedül,
Tekintetem utánad hiába kutat, mindenki csak menekül.
Vendég a háznál, öröm a háznál...
Oly régóta üres, csendes ez a ház,
Nincs zaj, csevej, csak az udvarról
Behallatszó kutyaugatás.
Talán vége nemsokára ennek a bús magánynak,
S kitárhatom kapumat a rég nem látott családnak.
Örökké senki nem él, így hát én sem,
De nekem puccos temetés nem kell!
Hó
Karácsonyra vártuk, de nem érkezett meg.
Nélküle teltek el szürkén az ünnepek.
Igazából nem is olyan szép vidék
A hely, ahol gyermek voltam én.
Egyszerű kis falu, hol akkortájt még
Meleg nyarak voltak, és kemény tél.
Egyedül
Társkeresőn beregeltem, gondoltam, keresek
Magamnak egy társat, egyedül mért legyek?
Kiket lehet ott találni, szörnyülködve látom,
Aligha hiszem én, hogy ott vár rám a párom!