Kereszthúry Árpád
Virágba borultak a fák,
itt a tavasz, rügyfakadás.
Nyitnikéket szólt a cinke,
napsugár ezt észrevette.
Szél zúg a száraz ágak közt:
februári süvítő szél.
Erővel tombol, fákat dönt,
dühében tetőket tör szét.
Verebünknek igénye van,
Tiszta tollal sikere van.
Fröcsköli a vizet bátran
A nádas jakuzzijában.
Novemberi hűs szél jár a fák között,
Ólmos színű felhőkkel ránk köszönt.
Szomorú szemmel szemetel, esik,
Az emberek sehogy sem szeretik.
Kopott köntöst vett fel az ősz,
de felül még élénk a zöld.
Reggelente köd köntöse
harmatot szór szét a földre.
Alkonyt vet a fény a Dráván,
Mielőtt nyugodni térne.
Az este denevérszárnyán
Vízbe csobban egy fürdésre.
Bő hőséggel tombol a nyár,
Erdőn, mezőn felcsap a láng.
Kiszáradt erdők fája ég,
Mezők füstjét hordja a szél.
Fodrozódó tófelszín
Hűs habja jókedvre derít.
Úszom a kéklő habokban,
Feledem, mennyi bajom van.
Erdö zöldjében sétálok,
Hajnal van, csendet hallgatok.
Egy bagoly néz rám, pislákol,
Kíváncsi, mit akarhatok.
Írtam háborúról verset,
Természetről is, nem egyet.
Írtam pusztítások miatt,
Mitől sok állatfaj kihalt.
Ült a nyuszi nagy merészen
Pont az útnak közepében.
Nem zavarta a fotózás,
Szemközt pedig egy autó járt.
A nagy medve rosszul ébredt,
Februárban hideg tél lett.
Üres hasa csúnyán korgott,
Mindenkire jól rámorgott.
Fecske villant a víz felett,
Vele a tavasz érkezett.
Kecses röptét nézi a szem,
Vidul a szív, ha látja ezt.
Tegnapi eső hóra váltott,
Fehérré váltva a világot.
Szeszélyes hónaphoz érkeztünk.
Meleg kabáttal nem végeztünk.