Kiss Filemon
Csütörtök volt vagy péntek,
és nem számítottak az érvek...
Ahogy jött felém a péntek,
hogy elfeledjem, mit érzek.
Ég béklyója a felhő,
Ázok már dideregve,
Ég béklyója, ha eljő,
Várok rád ligetekben.
tegnap
Tegnap pattant, pergett,
Csattant, veled kelt fel
A hold. Hajlott, ernyedt,
Reggelt sejtett, el vele!
Way home
A november most kacsázik velem.
Nézi, hogy pattogok lappal a vízen.
Aranytojást tojt a tél március havára,
most a kibújt friss tavasz melengeti lágyan.
Ahogyan a hulló pernyék
áhítoznak újra tűzbe,
Földre hullnak gyászos órán,
földre esnek kergetőzve...
Szomjamat oltsad édes eső,
ragyogón fürdök a nyárban...
Sziklakert vagyok most én...
virágban "Erikával..."...
Fénycsomagban érkezett,
apró fénykísértetet,
mozgatott a képzelet...
Roppant apró reggelen,
felhő fázott féktelen...
Felhő a forró nyárban...
mint hűs, édes eső
kánikulában...
Csak nézlek... még így
nem mosolyogtál, érzem...
- Néztem a Dunát az éjjel, felragyogott a szemem,
Láncaidat letapostam, könnybe merült a szívem...
Álltam a víz közelében, átitatott szerelem,
Másba szerettem az éjjel, árba lökött szerelem.
Lenge lenruhára
Vált a friss tavasz.
Kabátja színarany,
Ruhája fellegek alatt.
Csak néha hívsz,
s csak néha látlak,
kereslek, de nem
talállak, olyan vidám
volt a tél, sajnos
immár elmentél.
Víztükörben konduló
Harang hangja tükröződik.
Víz-madár ficánkol,
Felhő égen tovább csúszik.
Fénykirakatként itt a tavasz
Ragyogó levegő simogat...
Szénakazalban, arany kikeletben
Csókol a nap. Úgy zaboláz...
Nézd a hegyek fehér bársony süvegét.
A fenyők ily távolról mohának látszanak.
Hatalmas törzsük, ím, csupán a képzelet.
Az erdőben megbúvó állatok,
Nekünk, mint atkák a paplanon.