Kiss Filemon
Elszállt a tél, írmagja sincsen.
Bódultan habokban a Tengeristen...
Egy hableány a vizek
Hátán, milyen finom arc.
Fodros tenger, hullámzóan
Engem ölel majd.
Tavaszodik, bazsarózsák
Nyílnak a szemedben, Kedves,
Pottyan már, hullik a meggyfa
Virága, ne fagyj, kérlek...
Köd-lovas jő... széna nyomát
rég látta már... pihenj kicsit
Jó utazó, széna a csűrben,
Zab ragyogó... Jer be a házba...
Avaron mozog a
Sorsom, szeretőim
A levelek.
Fák gyökerébe
Karolva keresem
Szerepeimet.
tegnap
Tegnap pattant, pergett,
Csattant, veled kelt fel
A hold. Hajlott, ernyedt,
Reggelt sejtett, el vele!
Tél-hideg éjszaka
Ring a karomban,
Mint csecsemő szíve,
Éj szava dobban:
Csitt, ide csók kell
Láng-levelekkel!
Toldozott-foltozott sátorban
Jött e halovány rőt világra.
Sírt akkor is, hogy erősödjön.
Könnyektől sós lett a földön
Firka voltam egy papíron,
Dühöngő egy néma vásznon,
Míg Leonardo kezéből
Meg nem fogant egy álom.
Ég béklyója a felhő,
Ázok már dideregve,
Ég béklyója, ha eljő,
Várok rád ligetekben.
Víztükörben konduló
Harang hangja tükröződik.
Víz-madár ficánkol,
Felhő égen tovább csúszik.
Csütörtök volt vagy péntek,
és nem számítottak az érvek...
Ahogy jött felém a péntek,
hogy elfeledjem, mit érzek.