Klára Systane
Karcsú, fehér húsú, büszke platánfa
arany ruháját bozótra szórta,
háncsgöncét - trehányan - mellé ledobta.
Kócos fészket ringat kopasz ága...
Papír fölött kuporogsz egész éjjel,
reggelre eltépkeded a sorokat...
Kék szeme még csupa báj - ízlik a földi varázs:
Mennyi, de mennyi remény évei szép tetején!
Rímekkel is átölve!
Meséskönyveimet apám hónom alá csapta,
s rám parancsolt: "Olvasd el, merre lovagolt a cár!"
Kilenc sem múltam, ám szép élet volt: az ő nyarán!
(Ha játszani hívtak, nem érdekelt holmi labda.)
Csendben van béka Béla, mint aki le van hibernálva.
Pénzes hal lép a bálba bedobozolva, konzerválva.
Boldog az emberiség: eldob egy évet az est.
Hópihe álma de szép - báli ruhája se rest...
Ne hagyd szunnyadni a gyertyát!
Azt kérném én karácsonyra:
térjen vissza a szeretet!
Ne lakjon messze bujdokolva,
mert nélküle élni nem lehet!
Palkó, Jankó, kis manó,
állandó két csattanó!
Veszekednek rendesen,
nem is tudnak csendesen...
Sötét éjjel mentek kopogtatni,
nem kímélték két alvó gyermekét:
Vitték jeges zászlót lobogtatni.
"Hazatérek!" - biztatta szép nejét.
Kedvesemnek
Volt egyszer Valentin-nap,
de már csak volt, édesem...
Királylány lesz az én kis unokám!
Királylány lesz az én kicsi unokám!
Utazik majd a nagy Óperencián:
gonosz banyához jóságát elviszi,
és tündér módjára megbocsájt neki.
Szemed színeiben elmerengni jó,
kék színében úszom, mint egy kishajó.
Apró gödröt húznak ékes ráncaid...
Ne számoljuk még az évek számait!
Régi emlékeim között nagy költő lapul,
ötéves korom harangocskája megkondul:
"Úgy szeretnék gazdag lenni," - szavalta apám.
S én megértettem - hiába voltam oly parány.
Sortalanság
Nem kért, nem kunyerált, de adtak neki:
messziről kiáltott a kopott dzseki.
Hogy kint élt a parkban dermedtre fagyva?
Büszkén viselte, mondván: Isten adta.
Katonaruháját magára vette,
tavasztól dér jöttéig azt viselte.