Klára Systane
Morzsold el azt a sok könnyet,
amitől a mád könnyebb.
Látod, sírnak a rózsáid,
lejártak iskolaóráid.
Már nem tudok szépen énekelni...
Tán berekedtem, vagy mi lett velem?...
- Legyen áldás e tisztes házon,
hol finom kölnivel locsolok!
Keljen valóra minden álom,
mint fehér kalács az asztalon!
Mászik a fűben a gyík, kedve ma sej! - csoda víg!
(Ó, te okos, pici lény! - életed is csupa fény.)...
Ornitológusi látkép, kis madarak csicseregnek
Őzike nagy szeme les - bűvös a kis ligetünk:
Tőzike búvik amott - és sietünk-sietünk,
lesni a földi mesét, mert ez az Isteni kép.
Esni, ha jő az eső, épül a réten a szép.
Te, a nő, ki méhed gyümölcsét ringatod,
és céltábla lett kicsiny pocakhalmazod,
megérdemled a világ összes rózsáját,
Istennek sokszínű sóhajtó imáját!
Tenger vöröslött a sziklapart alatt,
lemenő nap vetített rá sugarat:
szivárványt játszottak a falevelek,
s én nem tudtam, sírok-e vagy nevetek:
lángolt az égbolt, mint tébolyult harag,
sunnyogva lapultak a nagy kőfalak.
Nagy maci álma de szép; még beborítja a tél,
hó puha szőrme alatt izzad a kis fenekén.
Szeretném elmondani, de nem lehet,
mi minden szépet jelentesz nekem:
Nincs arra szó, sem éneklő fogalom,
tollamat hiába is forgatom.
Csak pár perces néma csendet kér az élet,
Himnuszunkra összekulcsolod két kezed:
Sorsod bármerre űzzön, tereljen téged,
eszedbe jut a kicsi "rántott hússzelet,"
ahol érdemes volt e világra jönnöd,
hová visszanézve, felállva tisztelegsz.
Kis kenguru könyvet kapott,
miből mesét olvasgatott.
Nézegette, lapozgatta,
Békakirályt látogatta:
- Csókot kapott az a ronda? -
képzeletét: fonta-fonta.
Olyan lettem, mint egy felnőtt kisgyerek,
aki - néha - éjszaka is pityereg.
De sokszor próbálom megrázni magam,
mosolyt erőltetek - máson jár agyam...
Szilveszter
Ünnepi fény a világ?... tedd le a múlt poharát?...
Új kupicád a remény?... Vedd fel az év mosolyát?...
Zengjed a béke dalát?... Dobd el a nagy pocsolyát?...
Ünnepi emlékek
- Zsebkendőmet előveszem,
régmúlt szépbe megmerítem:
Sütőtököt hámozgatok,
kacsazsírt is mártogatok.