Klára Systane
Mikuláska töri fejét,
hol hagyhatta el jegyzetét.
Meg is rándul az arcizma,
egy ablakban sok kis csizma...
Az ősz
Szerelmem, a szép, őszi szél
füleimbe zenél-zenél.
Falevél színpompás gyönyör! -
szél úrfi felkap, megpödör.
Elment a rózsakertek harmatasszonya,
lakatra zárva az elárvult kisszoba.
Nekem elmondta az utolsó szó jogán:
"Szeretve voltál (titokban) utam során."
Talán most bírálják el: ki voltam nekik,
és földi vétkeimet csokorba szedik.
Áldjon meg benneteket a messzeség!
(Az angyalok országa: tán meseszép...)...
Vanília illatot hoz felém a szél,
kopott ablak mögött már habverő zenél.
Hogyne gyűlöltem volna a kék kabátot,
az élénkpiros, zöld mintás kis nadrágot!
Mikulásunk nagyot lesett:
Tócsa, sár van mindenütt,
nekem ez az idő betett,
- gondolta - és lefeküdt.
Tudom, ha jönne még egy hajnal,
éretted remegve felkiáltanék!
Tudom, ha jönne még egy óhaj,
lángolva abba is belebotlanék!
Hexameterek
Ó, odakint már fagynak a lombok, barna avarrá érnek:
Égre merednek szürke hegyormok, szép ez a téli világ!
Tanácsot adott a vajákos asszony:
"Hátfájásra pálinkával borogasson!"
S mivel páromnak is fájhatott a gyomra,
a tanácsot azon nyomban betartotta.
Te kopott fülű, ócska kis Maci,
meséld el nekem minden bánatod:
Tudod, nekem még oly jó hallani,
ha szép emlékeimet ápolod!
1956 emlékére.
Róluk csak szépen, róluk halkan, kedvesen:
tettrekészen elesni mentek csendesen...
Hogy lelkét ne érje kárhozat...
Értékeitek elvesztek, vagy nem is volt soha?
Egyedül nem tudsz tenni - világunk oly mostoha:
Várod, hogy ajtó nyílik, felsejlik a vak remény:
Valahol falba ütközik a régi "bölcsemény!"...
Álmaim vannak a régi nyárról,
de tudom, nem jön vissza sohasem:
Csókot loptam csokoládés szádról,
s mába suhant az ócska Volkswagen.
Vágyaimnak szárnya messze elsuhan,
álmaimnak tárgya te vagy untalan.
Kis szobánk mélyében csend és béke ül,
mosolyogva nézlek - szívem felderül.