Klementné Burza Mária
Létezésünk parányi a Mindenségben,
a földi pályánk nagyon gyorsan véget ér,
mely bizony-bizony többnyire csak tört-fehér,
ám azt tudjuk jól, hogy a lelkünk továbbél,
de aki marad, szívére mély gyász borul,
fájdalma nagy, a vigaszszavak a sebzett
szívnek csak nagyon kevés vigaszt nyújthatnak.
Álom, amely el nem érhető,
mégis lehet boldoggá tevő,
meglehet, hogy a Napot gyakran
takarják a sötét fellegek,
a szív ege egyre fényesebb.
Néztem a csillagpöttyözött eget,
benne csillagálmok elrejtőznek,
álmok, amelyek reménymaggal élnek,
majd reggelre sápadttá lesznek.
Most merengve a távolba nézek,
mint aki menni kész, s belül égek,
ám egy hang csendben fülembe súgja:
"Álmodj tovább, s tégy, mely lelked tanúja."
Hálával gondolok édesanyámra,
nagymamámra, családom, barátaim
minden-minden nőtagjára, áldott,
kedves, boldog Nőnapot kívánva!
A próbálkozás még kevés,
ne láncold le a cselekvést,
ne törjed meg álmod szárnyát,
ne oltsad ki szíved lángját!
Januári csendes este
ülök csendben, elmerengve,
messzeség szikrázó fénye
reménylángot gyújt szívemben.
Ha megérted, miről szól az élet,
hogy emberként itt a Földön élhetsz,
megérted, mily kegyelemben van részed,
tiszta szívvel áldani fogod léted.
Hozzon az új év egészséget,
sikert, boldogságot,
emelkedjen tudatosságunk,
szívünk nyíljon meg a szeretetre,
így leszünk egymást segítő,
megértő, megbocsátó emberek.
Adventi hajnali csendben
nincs hang, csak a lélek zenél,
adventi hajnali csendben
égre néz minden fenyőlevél.
Gyermekkori Mikulás
jutott ma eszembe,
mikor még hittem
a tündérmesékben.
Valamikor, régen nekem súgtad,
három dolog kell létünkben, mondtad,
a Nap, mert nélküle nincsen élet,
a Hold, hogy világíthasson éjjel,
s a harmadikról hallgattál mélyen.
Mikor Lelkedhez elérek,
szűnik magányos fa-létem,
lelkünk egymásba fonódva,
ég-virágok illatoznak.
Könnyes szemmel eléd térdelek,
köszönve tenéked, Istenem,
hogy meghallgattad a kérésem.