Kolozsvári Zita
Szerelemről józan megfontolással
Ha lehetnék melletted egy sírfelirat,
született-halt, ekkor meg ekkor,
vagy tán meg se született, vagy
meg se halt, s különben is ma
már nem divat a meghalás,
ahogy az élés se együtt....
Ha lehetnél bennem egy végtelen zene,
hüvelyem falán dobolnál ódákat, pontos,
tiszta ütemben, ahogy a nagy költők,
s belém halnál, mint Attila, ki végén
oly merészen álmodott, hogy alászédült
a sínek alá. Szédelgek én is...
Sír a tangó, karcoló
Bakeliten csúszik a
Tű, tóba fagyó
Lassú szárnycsapás.
Testemen csikland a rám
pergetett fenyőtüske.
Erdőként illatozom.
Folyód kanyarog kemény
lankáim közt, testi
mennyországot hirdetve.
Advent kanyarog a
gyertyaláng között.
Mohás almon
rágnak a párok,
rezes rénszarvasok
égbekiáltó szarvakkal
tűzik fel a mennyeket,
hogy ránk ne szakadjon...
füstös ízzel jöttél, korai bánat
marta testtel, cseppentek a remények
ahogy kezembe fogtalak, ágáltál...
avagy a tragikus montázs
Negyvenöt éves lettem én,
már én is unom ezt a költeményt.