Komlódi Zsuzsanna
...mely lángra gyújt, ha szeretlek,
fuldoklom benne fájdalommal,
ha olykor könnyezel.
Még dülöngélnek bennem a szavak,
megérteni próbálom, mit fejemhez vágtál,
fájón marnak, csipnek, fojtogatnak,
de szegény lelkem hiú reményt táplál.
Játszom felhővel szomorút
Fonok virággal koszorút
Játszom Teveled szerelmet
Füledbe suttogom szeretlek
Még csak ízlelgetem a Neved,
forgatom számban, s mikor
kiejtem suttogva,
szívem beleremeg.
Hetekig búcsúzott az Anyám
A kórházi ágyon egyre csak fogyott
S egykor szép arcáról az élet
Napról napra elhalványodott
Kezemet szorítva félőn megkérdezte
"Nem fogsz elfelejteni ugye nem?"
Jaj dehogy - csuklott el a hangom
Dehát hogyan is tehetném...
Lelkem egy bohókás
örökké repdeső
kismadár, csicsergő
jó kedvem az égig ér
A nap sugarát
issza a táj, aranyszínével
hívja elő
a fákról a zöldet, a tó kékjét...
Szeretsz-e úgy,
mint ahogy az
ablakomnál lévő
ciprusbokrok közt
megbúvó, kék tojásokkal
teli, kicsiny fészkét
védő vörösbegypár,
kik hajnali trillájukkal...
Pitty pitty potty
Pitty pitty potty
nicsak hát ez már egy pötty
Pitty pitty putty
pitty pitty putty
és eccere ez már egy pütty...
Ki vagyok vagy mi vagyok én?
Nem mindegy, mikor kérdezed,
Mert amikor vagyok kisbaba,
Kinek még nincs szava
Kinek bőre tejfehér és arca aranyos
De elméjében “üres", olyan vagyok akkor, mint egy könyv, amit még meg sem írtak
Csak készülnek... kik írnak
Lehet belőlem minden...