Kormány Gábor
Holnap az életed elkérik tőled,
számba vesznek minden adatot,
állj büszkén, pőrén az igazságra,
hisz éltél hitből, ahogy adatott,
mert ha a lelked nem vádol,
és szívedből ömlik a szeretet,
ha megitatnák veled a bűnt,
te kiköpnéd, mint az ecetet!
Gyermekként még nem írtam verseket,
sem szépeket, sem nyerseket,
nem hiányzott a líra, a rím,
de eljátszottam mások rímein,
leírtam azt, hogy: hajnalok,
s alája írtam: angyalok.
Felkeltem a hajnalt, kedves,
ma újra veled kóborlok,
az öröm úgy öleli át szívem,
mint falevél a lombot...
Mikor a hangok csenddé válnak,
Csendben követnek fények, árnyak,
S ahogy bennem halkul a csend,
Mintha lehullna földre a Menny.
Amikor fiatalon az élet küszöbén álltam,
s kutattam a boldogságot, a szíveket.
Emlékeim, mint két tükör,
egymással szemben a falon,
ha belenézek, végtelen szobát látok,
s benne végtelen a plafon.
Kegyelmedért kiáltok, ó, Uram,
Átgondoltam mindent alaposan,
Segíts fuldokló lelkemen.
Tegnap költészet napja volt,
aztán jött a húsvét; locsoltunk,
most nyakunkon a ballagás,
s holnap már a karácsonyt várjuk,
de mindezek úgy csöpögnek tollunkból,
hogy szinte már hányunk!
Ha volna egy elismerés,
amit a világon mindenhol elfogadnak,
mert aki önzetlenül szeret,
nagyobb értéke van, mint a smaragdnak...
Az lehetetlen, hogy nem jön az elmúlás,
Hogy könnyen viseli sorsát az ember,
Az állat is elbújik, ha érzi, vége már,
Ha a halállal harcolni már nem mer!
Még fagyos a táj, még reszket a patak,
csak a hold fénye világít az éj leple alatt,
még álmodik a remény, hogy rügy fakad az ágon,
természet és ember szívében az álom,
így múlnak a napok, hónapok, évek
az idő csak száll, és soha el nem téved.
Vajon lesz-e olyan öregségem,
mint egy színes rét,
aranyló nyár olyan szép,
mint egy őszi táj?
Uram, mint bukott diák,
vergődöm feléd a fényre,
taníts utadon járni, hogy
szívembe költözzön a béke.
Milyen boldog voltam, mikor először megláttalak,
Ősz volt, s a levelek már hulltak a fák alatt,
Mint szorgalmas pókok, álmokat szőttünk szépen,
Gyönyörködtünk egymásban s az őszi napsütésben.
Mondjátok meg nekem, mi lesz akkor,
ha elnyel mindenkit ez a vak kor,
ha gépek mutatnak utat,
s az elme vakon kutat, -
mi lesz akkor,
ha ember álmokat nem lát, nem sző,
hová tűnik el az ígért szebb jövő?