Kormány Gábor
Pénz, pénz, hatalom mit ér,
hisz minden változik...
csak a bolond ember gyűjt,
az okos pedig álmodik!
Néma álmod, az vagyok, ha kéred,
Vagyok fény, mely árnyékodra téved,
Pohár, melyet érint gyönyörű ajkad,
Vagyok a múzsád, gondolataid közt sugallat.
Megrövidült őszi napok
csoszognak ablakom alatt,
a nyár elszórta vakító színét,
fénye és melege már lejjebb apadt.
Tavasz fakaszt
rügyeket szíveken,
aztán hamar avart tapos a láb,
gyümölcsöt érlelő nyár
ásít nagyokat az őszre,
ifjúságunk elszáll örökre!
Nyoszolyámban álmot
álomra hajt az őszre nyúló éj,
múló életem fölé aranyszállal
hálót sző a remény,
gúnyám, mint koldusé,
de alatta, mint zászló, boldog szív dobog,
néha fáj... néha sír...
Régi nóta
Mint a mesében, egyszer régen
éltünk ketten erdőszélen,
napra forgott tiszta lelkünk,
szerelemtől szárnyra keltünk,
jött az eső, vihar, villám,
de mi együtt szálltunk, repült hintánk,
nem törődtünk semmi mással,
egymás szívét fontuk által...
Virágok virulnak a földön,
az éneklés ideje eljött
dalol a gerlice, fejét emeli a búza,
szívemet a szerelem húzza
Gyermekként fogócskáztam
tarka pillékkel a réten,
sohasem fáradva, versenyt
futottam nevetve a széllel.
Aki elém jött
Szegénynek születtem,
se apám, se anyám,
a sors itt hagyott
árván és mostohán.
Tündöklő napsugárban
méhek zsongnak illattárban,
margarétre lepke rebben
gyönyörű szép sejtelemben...
Egyenes úton járok,
de a hátam már görbe,
mégsem esek
csuporból vödörbe.
Fejem fölött az ég,
körülöttem az erdő csendesen integet,
szél ringatja lágyan pihenni vágyó szívemet.
Megrezzen a lomb, s a gondolat ráül a fákra,
néma a szó, s a beszéd is némán talál ma.
Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom!