Kormány Gábor
Gyermekszívvel szivárvány-
színű pillangókat kergetek,
a mának élek, a pillanatnak,
nem hajszolok elveket,
a gyermek tiszta szívébe
a napsugár is beragyog,
minden nap az örök nyárban
gondtalanul játszhatok...
Elszállt a fecske, szél viszi messze,
a hideg napokon fázom dideregve,
szép, szőke kislány, édes, őszi álom,
szívem őt keresi, ő az ideálom.
Mint aratáskor, ahogy
meghajtja az érett búza fejét,
az őszi szélben a fa is tudja,
mikor kell elengedni levelét.
Igen, egyszer mind elmegyünk,
és nem lesz több nyár, se est,
ahol keresnek, már nem leszünk,
az alkony egy új ruhát fest.
Ha úgy szeretnéd, én gyönyörű mátkám,
mint boldog csolnakos legény,
sárga hajad fodros árján
szíved felé hajózom én.
Vágyaimból és álmaimból egy puha,
kényelmes padot csinálok.
Éjjel-nappal dolgozok egyre-egyre,
a munka gyönyörű, szívből jön, vigyázok!
Széles kövesút vezet a temetőkertbe,
két oldalt sárguló fák jelzik: itt az ősz,
az elmúlás fájdalmasan elszenderül,
s a bánat sokakban elidőz.
Van egy könyv, mely bátorít,
ha megbántanak sokan,
akkor előveszem, olvasom,
s a hősökkel én is hős leszek komolyan!
Ősz, ősz hol van már,
hol a szerelem, hol a nyár,
hol a napfény, a tiszta ég,
elmúlás, eressz még!
Mézillatú nyár jázmin permete lebben
nyár végi esőktől újra nedvesebben,
a Nap, mint az olaj, a hegy mögött úgy fénylik,
a lanka sokszínű virágait fénnyel ékesíti...
Rokkámon új ruhát fon
aranyszállal a remény,
a régi már elavult, elhasznált,
rongyossá szakadt szegény.
Együtt álmodtunk mi ketten
boldogan, szerelmesen,
már nem tudom, hogy eshetett meg,
de egymásé lettünk, kedvesem.
Egy gyönyörű, szép nyári napon,
hol mozdulatlan a nyugalom,
egy felhő sincs az égen,
mikor minden pihen minden tétlen,
tűnődöm ezen a szép világon,
mindazon, amit benne látok,
a Nap is olyan fényes, ragyog,
s én is olyan boldog vagyok.
Él egy madár a fénylő szirteken,
"túl az Óperencián, túl az üveghegyeken",
hol aranyló sárga nap süt az égen
tengeri sziklák magas rejtekében.
Nyári fény szökik a vöröslő fák között,
s mint aranyló méz, átfolyik a lombokon,
túl a rónán szívben lebegő délibáb
terel bársonyos felhőnyájakat...