Körmendi Anna
Kapuk ajtók ablakok
nyitni és csukni valók
elzárnak bezárnak
kinyitnak és kinyílnak
létrehozva emberi kapcsolatokat
bennem benned
némelyik nyikorog kattog surrog
vagy némán mozog...
Batyuba köti új titkát a felhő
szandálban szalad az elkésett tavasz
elhullajtott szemetet kapkod a szél
kávét kavargat a reggeliző fény,
vézna fa ácsorog, mint egy mementó
kutyák törzshelyén, csámborog a kuvasz...
Nem hajóban, csónakban ültem
hajnalra dermedtre hűltem
lenge náddal a kezemben
képzeletben az óceánig eveztem.
Nem vagyok én kalapos,
nincsen nekem kalapom,
madárijesztőnek állt.
Csalogassál
napsugarat
hívogassál
madarakat,
szellővel fess
fehér fodrot
fénylőn kecses
szálból sodord...
Nap tüzében összes csókod titkon él,
ajkamra sós ízű forrás folydogál,
gondolatom most egy elszakadt fonál,
derekamra karodat fonja a szél,
képzeletem csöndes játékkal remél:
csak becsomagolt a hívatlan halál,
talán a vágy csillagok közt rád talál,
boldogabbak leszünk ott mindenkinél...
Esti remény egyre tűrte:
elromlott az iránytűje,
váltig forog körbe, körbe,
ezért útja pörge-görbe.
Bezárult minden
ami idáig tárva-nyitva volt
ajtók, ablakok, könyvfedél, könnyen
kapott légvár kapuja, a fölötte virító égbolt.
Ma tetten kell érni a rohanó reggelt,
míg álmodón terem hittel és remélve
ütött-kopott lelkem díszdobozban nyújtom,
s aranytűvel szúrja kegyesen a kedve.
Tudod-e már, milyen az
összecsukott
száj fintora,
mikor az összefüggéstelen szavakat
kergeted magadban, mint
zivatar előtti szél a port?
Szeretet, szeretet,
mondd sokszor, hogy szeretlek!
Okkal vagy ok nélkül
gyakran sorold, mert egyedül
nem szerethetek.
Aranysugarakat hint a holdkorong,
csokorba fontam néhány elcsent lázas
szálat; mint eltévedt vándor, úgy bolyong
bennem egy kérdés, melyre sosincs válasz.
Hullanak este a csillagok
nézem a fényüket, elsuhan
távoli életük, oktalan
tréfa ez, azt hiszem ott vagyok
éteri lázlapon s álmodom...
Hamar sötétedik, szürkéből éjre vált,
ó, elárvult sugárt szemembe fogadom,
élje bennem túl a nesztelen fényhalált,
hogy fel-felragyogjon ringató szavamon.