Kósa Gabriella
Egy nap kis csacsi elkószált,
bement az erdőbe.
Meglátott egy csapat zebrát,
szava elállt tőle!
Ha elvesztetted, akit szeretsz,
néha mosolyogsz kívül,
de egy kis részed örökre
meghalt benned ott belül.
Azt tartja egy régi mondás:
Odafent a mennyekben
Isten mellett üres szék áll,
arra vár, hogy egyszer végre
őbenne a legjobb anyós ülhessen.
Egy óvodás kint a padon
könnyeivel küszködik.
Odamegy hozzá egy gyerek,
ő kicsit nagyobb, sulis.
A születés az egy csoda!
Bár naponta kicsi babák
százezrei jönnek világra,
mégis sok nő már előre
fél, retteg, vajon mi várja?
Szomorú a macimama,
felnőttek a kis bocsok.
Elköltöztek a barlangból,
s minden kölyök
jó messzire vándorolt.
Mindig azt gondoltam,
csupa szív lény vagyok,
de néha olyat látok...
Kisbárányka állt a fűben,
és valamin spekulált.
A többi szépen legelészett,
ő csak elmerengve állt.
Megszületik a baba,
angyali teremtés,
s a szeretet rögtön megnyit
Isten felé egy ösvényt.
Szív alakú palacsintát
sütött nekem anyukám,
megkenem és félbe hajtom,
egy fél szív mosolyog rám.
Sikolt sok ember,
de arat a halál,
a sikoly nem hallatszik,
elnyelte az ár.
Az én apukám szuper apa,
olyan, mint a Superman,
feldobál a feje fölé,
és fél kézzel megpörget!
Érdekes, hogy a családban
róluk kevés szó esik,
mégis, ha rájuk gondolunk,
a melegség áthevít.