Kósa Gabriella
A nevelés egy szép, nemes,
de nagyon nehéz feladat.
A jóra akarsz nevelni,
a probléma viszont az,
hogy néha még te magad is
- mi a jó vagy épp mi a rossz? -
talán bizonytalan vagy.
Az igaz szerelem nem néma!
Az igaz szerelem beszél!
A kis bivaly megszületett,
de jött az oroszlán.
Az anya próbálta zavarni,
hogy hagyja a borját.
Trillázik a kismadár:
trillala, trillala,
rákontrázik a varjú:
kár, kár, kár.
Búék!
Lezártunk egy évet.
Sajnáljuk? Siratjuk?
Szívünkben felejtős
vagy szép polcra rakjuk?
Anya, miért hoztátok be
apával a fenyőfát?
Azért, kicsim, mert ünneplünk,
állítunk karácsonyfát.
Tudod, kedves Télapó,
régen csokit kértem.
Aztán apró játékokat,
vagy nagyobbat éppen.
Az ember - legyen az bárki is,
tudomásul kell vegye,
az élet vége az a halál!
Előbb vagy utóbb mindenkit
váratlanul vagy vágyottan
magával visz, elkaszál.
A szerelem a lélek tánca,
ugrál, forog körbe-körbe,
és te vele együtt forogsz,
vágyódsz az ismeretlenbe.
Néha még álmomban forrón átölelsz,
néha még vágyamban egy csókot rám lehelsz,
fülembe dúdolod a kedves dalunk,
hajamat simítod, s ott fent a fényben eggyé olvadunk.
Tollas bálba készülődünk,
pihe-puha párna vár.
A Holdapó rád mosolyog,
napocska is alszik már.
Egy apa kicsit szigorúbb
és könnyebben büntet.
Egy anya szívével nevel,
s megpróbál magyarázgatni,
ezt vagy azt miért nem szabad,
ha az nem is bűntett.
Megüzenik a hírt,
s belesápad szíved.
Megszólalni sem tudsz,
csak szád széle remeg.
Egy kisegér elindult
a macska nyomában.
Ellenszél volt, nem volt veszély,
ezért ment oly bátran.