Kósa Gabriella
Egy kedves szó,
két kis szótag,
és eldönt egy életet.
Van, ki világba kiáltja,
s van, aki beleremeg.
Egy nyári vasárnap délután
beröppent egy kicsi madár
a résre nyitott ablakon át
a padlásszobába.
Élünk, s akár jól, akár nem,
az élethez ragaszkodunk.
Hát sokakat foglalkoztat,
mi lesz, hogyha meghalunk?
Volt egy kislány,
úgy nevezték, mosolyalbum,
mert ő mindig mosolygott.
Távol állt tőle a sírâs,
s a szeme csak úgy ragyogott!
Ó ősz! Vajon miért kötik
az elmúlást nevedhez az emberek?
Hisz nem elmegy, pihenni tér
kis időre a megfáradt természet.
Mosolyog fent a Nap,
és szitál az eső,
egy szellő sem rezdül,
langymeleg az idő.
Szeleburdi kicsi cica
kimászott a párkányra.
Ahogy madár után kapott,
Lepottyant az udvarra.
Sokszor mondjuk:
de jó lenne
megint gyereknek lenni!
Gondtalanul játszadozni,
s a mesékben hinni!
Ahogy járok a temetőbe,
néha elkeseredek,
s kérdezem halkan magamtól:
mi fogyott el?
Az idő? Pénz? Vagy tisztelet?
Voltál már úgy, néztél a tükörbe,
s egy idegen nézett vissza rád?
Lehet az arc, az orr, áll nem változott,
csak a szemedben volt egy más világ!
Hiszek a családban
és a szeretetben.
Egy kisbaba mosolyában,
s az igaz szerelemben.