Kosaras Vanessza
Potyognak a veszteség könnyei
Hűen ölelnek tűzforró arcot
S olyan nehéz álmot kergetni
Meghasad a szív a kemény harcon
Édesapám, te voltál, kit szívből szerettem.
Te voltál az, kinek szavát szentnek vettem.
Anyu, mondd, az álmok valóra válnak?!
Anyu, mondd, ugye, el nem szállnak?!
Néha csak egy szó kell, mely örömöt ad.
Néha csak egy szó kell, mely megvigasztal.
Összekuszált gondolatok keringenek
Már nem tudom mi igaz s mi nem
S most merre lépjek mit tegyek?
A választ sehol sem lelem
Fáj, hogy elmúlt köztünk, ami volt;
Fáj, hogy szemed könnyes, mikor búcsúzol.
Szakadó esőben csomagodat pakolod,
Hófehér arcod piros, kipirult.
Sós könnyeid arcodra fagynak,
Égnek, és csak miattam folynak...
Gyönyörű telihold sötét felhők
Zuhogó eső áztatja a temetőt
Egy lány egy sírkőn fekve zokog
A sírkőn anyja neve ki halott
A kés a kezében
Ötlet már más nincs az eszében
Egy ki utat lát már csak a halált
Mert már elvakította eszét a szomorúság...
Szeretlek hangosan üvöltöm utánad
Hideg éjszaka
Zuhogó eső mossa arcomat
Nem érdekel ki néz és hallja hangomat
Még hangosan üvöltök utánad
Még nem engedhetlek el
Még nem bírom nélküled élni az életem
Hazug szavaid rég elvesztek fejemben...