Kóta Beáta
Végtelen, mérhetetlen sötétségbe borult a földi lét,
az elbukott ember anyagba fordulva éli küzdelmes életét.
Karácsony kopogtat, s a világ vakon a szakadék felé halad,
Nem gondolván arra, hogyha menni kell, értéke mi marad?
Isten csak mosolyog és szeret...
Megfáradva, kínlódva vonszolom igám,
Végleg elfogyott már minden imám...
Mindeközben Isten csak mosolyog és szeret...
Mást nem is tehet...
Az ÚT vége
Haláltusát vívunk kéz a kézben Veled.
Istenem! Vedd inkább az én lelkemet!
Te adtál életet, hiszem, hogy meg is mentheted...
A Mennyek Országa bennetek van!
Megfáradt, beteg testek kínlódva nyögnek,
A lélek elnyűtt ruháját vissza kell adni a Földnek...
Mi mégis ragaszkodunk a fájdalmas léthez,
S fohászkodunk a felhők felett trónoló Istenséghez...