Kovács Gergő (Vareon)
Ha már vége, legyen vége rendesen,
Ne ily semmit érőn, némán, csendesen.
Nem lehetne szép szavakkal, kedvesen?
Ha úgy van, hát kerüljek ki vesztesen!
Hozzád fordulok most ilyen bátran,
Mondd csak, hogy megy sorod, költőtársam?
Ez az egész életnyi szenvedés,
Tejesen megértelek, nem kevés.
Van egy nő az életemben,
Kit mindig is szerettem,
Bárhova is visz az utam,
Én soha el nem felejtem.
Munkáját ritkán becsülik igazán
Az édesanyák magasló színpadán,
S nehéz eligazodnia önmagán
Egy-egy hosszabb búslakodás folyamán.
Arcát miért nem láthatom,
És miért nem érinthetem?
Hangját miért nem hallhatom?...
Szeretem, és most már kimondom,
Zárkózott szívemet kibontom.
Ezelőtt mindig mást éreztem,
Rajta merengve sem tévedtem.
Nehéz ezt elmondanom,
Nem jön a szó a számra.
Rád mered gondolatom
Minden pillanatában.