Kovács József (K.Jozsef)
Játszadozva hív most a hajnal,
Ködben alszik még kedvére a rét,
Szél lengedezik akaratlan - sírva,
Hadd múlassam el az időt ma még.
Mikor már látszik, hogy meggyötörnek az évek,
szemed sarkán is összegyűlnek redőkben az élek.
Kezed szorítása nem olyan, mint húsz évvel ezelőtt,
ha akkor kezedbe adtak valamit, rögvest összetört.
Kesergés vonzza magához letűnt korszakát,
az érzelem kínosan fojtogatja saját önmagát.
Galamb búg a villanydróton,
vonzalom hajtja tovább az úton.
Megpillantja szépséges párját,
eljárja néki a szerelem táncát.
Mindennapi kenyerünk
Búzaszálak szökkenek egymás után szárba,
pompába feslenek a kies határba.
Gyönyörködött benne az Úr, szikrázott,
felettébb örült, lelke el is ázott.
Napraforgó hullámzik a szelek hátán,
szirmai virítanak, sugárzó látvány.
Kalapos feje vidáman követi a napot,
energiával tölti fel életét, látod és hagyod.
Verőfényes napsütésben, miként tündököl a Nyár,
leszakad az ég, szivárvány kúszik, a magasban jár.
Festi az eget színes, rikító, pompás színekkel,
látványa káprázatos, gyönyörködtet, hív és lebilincsel.
Csendben lopózva jössz utánam vakon,
követsz még akkor, is ha nem akarom.
Rettentő sötét fellegek felett
dörögnek, csapkodnak a viharos szelek.
Könny folyik arcán, elönti gödrét,
nem leplezi vadul tolongó jöttét.
Meleg van, éget, perzsel a nap,
szemez velem a parkban egy csap.
Kéri, hogy szeressek belé,
kiszáradt számat tárjam elé.
Verébsereg szállt most a körtefára,
haragoszöld levél húzza oltalmába.
...
tarka vágyat rejtenek magukban a pimaszok.
Görcsösen vajúdik, jön erre a világra,
perzselő porszemek ülnek meg homokágyra.