Kovács Panna
Véget ért egy élet, meghalt egy virág.
Valamikor rózsa volt, szép piros,
Ma szúrós száraz kicsinyke ág.
Már vagy egy órája duruzsol a kályha.
Jó meleg költözött a picike szobába.
Túl közel van a pici baba ágya!
Vigyázzatok a pattogó szikrákra!
A hajnali harmat köddé váltan riogat,
figyelmeztet az elmúlásra.
Már meleg színekben pompázik az erdő,
az ősz nem sajnálta a festéket a fákra.
Egy csókká szelídült erotikus álom
Megszülettem, testet adva egy vágynak.
Értelmet, szépséget a hétköznapi imáknak.
Csak úgy jönnek-mennek az évek...
A hársfa is megnőtt házunk előtt.
Hajam már ősz, remeg kezem.
Száraz avaron lépkedek,
az elmúlás millió nyomát
taposva.
Fent az égen, szürke lepedőkbe
burkolt szellemek, viharfelhők
gyülekeznek.
Nehéz eső illatát hozza a szél.
Az első óriási csepp...
A mezőn jársz és
a hajnalt kísérted.
A napsugarak
még szelídek,
picit melegítik
arcodat.
Emlékszem, fáztam!
Tél volt, nagyon hideg,
És senki nem takarta be
Összefagyott kis testemet!
Üzennem kéne, többé ne gyere,
mert kínozni akarom lelkedet...
Vega, a Lyra csillagkép legfényesebb csillaga
Nyári estén lágy szellő simogat.
Meleg van, nézem a csillagokat.
Közöttük egy, a legfényesebb, ragyog!
Hátamon cipelem, születésnapomra...
Hátamon cipelem életem, igen nehéz!
Gondoltam első húsz évem leteszem!
Látod már? nem téged szeret!
Szívében már, nincsen helyed.
Sírj, csak sírj, zokogj csendesen,
Reménytelen ez a szerelem!
Hányszor mentettél meg? Életre ítélve!
Mint fuldoklót a tengerből,
Egy jó angyal, hajánál fogva vonszol a partra.
Virágillattal térítettél észre,
De száz rózsa tövise szúrta a kezem.