Kovácsné Perei Irma
Mindig emlékszem
Beköszöntött a május,
az év legszebb hónapja talán.
Emlékszem,
lábunkat lóbálva, a kávét kortyolgatva
vagy épp csak beszélgetve,
egymás mellett ültünk a hintaágyba, s
csak néztük, ahogy a természet ontja felénk a sok csodát.
Kicsi ház
A domboldalon áll egy kicsi ház,
Teraszán oly sokat üldögélt egy fiú és egy lány,
Frissen főzött kávé mellett sokat beszélgettek,
Gyönyörködtek a táj szépségében.
Oly szépnek indult minden, mint a mesében,
Azt gondolták, örökké így élnek itt békében.
Adni
Volt egy hibám, belátom már!
A szívemben szeretettel mindig csak adni és adni.
Nem várva a csodát, hogy kapni és kapni.
Mégis kevésnek bizonyult
a szívből jövő, tiszta szeretet,
mely éjjel és nappal is vezetett.
Színpad
Az élet egy hatalmas színpad.
Benne a darabot
néha nevetve, néha fájdalmasan sírva,
bábuként táncolod, játszod el.
Emlékezés
Állok a fenyőfa előtt szomorú szívvel,
a szemeim könnyesek,
kit szeretek, az most nincs itt velem.
Nemrég még itt volt, fogta a kezem, s én
azt hittem, most is így tesz majd velem.
Emlékezés
Ha majd egyszer elég idős leszel,
székeden üldögélve
eszedbe jut a sok régi, szép emlék.
Eszedbe jut egy kis füzet és ki benne
neked írta a verseket.
Valóság.
Az elmúló idő kerekében menekülsz, futsz,
de a múlt emléke elől már sohasem tudsz.
Eszedbe jut hosszú magányos napokon,
az egyedül töltött sötét éjszakán.
Álom.
Álmomban egy szép világban jártam,
ahol nem volt ármány, gyűlölet,
csak a tisztelet, a szívből jövő szeretet.
A lány
A lány hosszú idő után újra ír verseket.
A Múzsája az ősz hajú fiú lett.
Hozzá, róla írja a verseket.
Ír az együtt töltött, gyönyörű évekről,
benne a szép emlékekről.
Elindult a vándor összetört szívvel,
egyedül, magányosan egy más világ felé.
A természet levetette haragoszöld ruháját, s tarkába öltözött.
A fákon a sok szép színjátszó levél már az Őszről mesél,
de szívünkben még a forró nyár emléke él.
Te drága lét,
benned van a hit, a bizalom, az örök remény.
Kicsinyke versem,hozzád írom, benned bízom én!
Hadd, hogy higgyem, még nekem is van remény.
Kezeddel nem fogató, de
két szép szemedben ragyogó,
mint a napsütötte, tiszta tó.
Szívekből, szívekbe szálldosó,
picinyke, apró termetű,
szabad szemmel nem is látható...
Csodálatos természet, egy szép tavaszt hozott,
a kora reggeli nap is, már szikrázóan ragyogott.
A fák kibontották rügyeik, a
kerti virágok nyitogatták szirmaik.