Kovácsné Róza
Gondolataimból
Elrepülni, messze szállni,
mint a költözőmadár...
gondolatban messze járni
nem tudok én soha már.
Álmodtam
Tengerparton állt a házam,
minden este megcsodáltam,
megcsipkedtem magamat,
ez is újabb álom csak.
Egy régi ház, egy régi emlék.
Ahol Édesanyám várt még nemrég.
Ki Anyám - barátnőm volt egyszerre.
Olyan nehéz, szokatlan most nélküle.
Ha egyedül vagy
Ne bánd, ha jön a május,
te egyedül ülsz a fák alatt...
hol kéz a kézben ültetek,
az idő lassú lépésekben
tőled messze elhaladt.
Repül az idő
Megjött... itt van a nyár,
szépségével, örömével,
a sok trillázó dalos madár
szívmelengető énekével.
Gondolataimból
Domboldalon áll egy ház
sokat megélt kis faház.
Oldalát az idő verte
ablakát a huzat törte.
Tavaszt várván...
Gondolatban messze szálltam,
mint a szép dalos madár.
Írásaimból
Szakad az álom, csüngenek rojtjai,
szép vagy rossz álom eleven foltjai.
Tébláboló esték magányos órái,
fonódnak egybe a szív kiáltásai.
A Költészet Napján!
Sokan megírták regényes életét,
szívében dúló, sóvárgó üzenetét.
Nem gazdagságra vágyott, soha.
Csak szerető, meghitt otthonra.
A kisunokámnak!
Olyan édes, mikor figyel
gyönyörű, kék szemeivel.
Hang nélkül is beszél szája,
ahogyan hangját formálja.
Tavaszi gondolatok
Nyikorgott az ajtó, beszökött a tavasz,
nem érhet hozzá semmilyen panasz!
Kiterítette reánk szépséges sugarát,
amely már nem álom, valósággá vált...
Emlékezem
Rád gondoltam, ki innen messze,
ki tudja hol...
zúgó erdő közepében,
vagy a tenger legmélyében,
magas hegynek kéklő ormán,
vagy a lánchídi oroszlánnál
nézel felém, s talán eszedbe jutok...
Gondolataimból.
Szerettem a hegyvidéket,
dimbes-dombos legelőket.
Életemben nem voltam
álarcosbálban.
Nem öltöztem hosszú,
csipkés selyemruhába.
Összefolyik a patak a folyóval
összekerül már a rossz is a jóval.
Hányatott sorsok a semmibe vesznek
nem kerül pártja a néma kezeknek.