Kristófné Vidók Margit
Hűs szellő suttogott
álmodó hajnalnak,
napsugár bujdosott,
hol rügyek pattantak.
Amint bontogatta színes szirmait,
Ámulva szemléltem a vén almafát,
Boldogan tárta fel apró titkait...
...harcoltam a sors ellen... küzdöttem,
nem voltam könnyen leigázható,
szenvedtem, könyörögtem, dühöngtem,
hinni akartam, hogy az ember jó.
Lágy szimfónia száll a légben,
hallom újra a kedves dallamot,
hajnali csendben oly tünékeny
napsugár csókol éji harmatot.
Rólad álmodtam,
szívem végre rád talált,
szelíd vágyódás.
*...
Kóborolnak szótlan, lelket-csitítón
angyalfelhők a végtelen kékségben,
csend ölel ezernyi múló szépséget,
bársony érintésük szívet gyógyító.
Futva menekültem - csak el innen,
egyre követtek felhő-tépte álmok,
zaklatott lelkem vakon még hitte,
hogy szerelmünkön nem foghat az átok.
Régi naplóm sárgult lapján
sok mesés álom szendereg,
forró csókok néhanapján,
és könnymaszatos reggelek.
Mit is kívánhatnék új év reggelén,
mindenki élete legyen meseszép,
igaz szeretet hangján szóljon a dal,
utadon kísérjen, védjen őrangyal.
Mitől is búcsúzunk így év végén,
egy szám változik, a többi marad,
megyünk tovább életünk ösvényén,
magunkkal cipelve, mi ránk tapadt.
Nézed a tükröt merőn,
néma kérdésre nem felel,
csak a szem beszél tágra - nyílva...
Hófehér selyembe öltözött a táj,
jégcsipke tündököl fenyvesek hegyén,
csillagok fényében aranyló bűbáj,
hozzá szél komponál mennyei zenét.
Kihalt utcákon pislákol a remény,
feldíszített tereken csak szél zenél,
hó sem esik, szürkén ásít a város,
- én halkan kérdezem, hol a karácsony?
Hideg éjszakában csendül a dal,
magányom csendjében lassan elhal,
könny húrjain reszket a fájdalom,
emléked éltet, óvón átkarol.