Kristófné Vidók Margit
Erdőn-mezőn sürgés-forgás,
nyuszi szalad, füle kockás,
nagy gondban van most őkelme,
eltűnt egy tojás reggelre.
Húsvéthétfőn kora reggel,
mielőtt a nap még felkel,
felöltözök ünneplőbe,
megkötöm a nyakkendőmet.
A legszebb nap csodával köszöntött,
szemeimből csak folyt az örömkönny,
ez volt nekem a legszebb tavaszom,
míg élek, őrzöm e pillanatot.
Elvarázsol a táj szépsége,
üdítő a szél lélegzése,
míg édes illatár ölel át...
Áldószó kísérje a hősöket,
a bátor, márciusi ifjakat,
zászlókat bontva, örömittasan,
zengték a dalt, keltve a nemzetet.
Aludni térnek aranyszín csillagok,
párás reggellel ébrednek illatok,
ciklámen felhők, éj sötét leplében
megfürödnek a sugarak cseppjében.
Életem vakvágányra futott,
a fénye már úgyis megkopott,
szomorú vagyok, a lelkem fáj,
kérdezek, de némán néz a táj.
Március elején
nagy világesemény,
nőket köszöntenek,
kedves meglepetés.
Zúzmarás fák alatt
fagyos föld felszakad,
sötétből kibújik,
a fény felé nyúlik,
napon még szundikál
hófehér kis virág.
Adjon az Isten hitet,
legyen ez a te kincsed,
adjon friss vizű forrást,
mely éltet dús gabonát.
Csodára várva álmodom életem,
ölelő karodra éhezem,
hiába távolság, érzem illatod,
elküldöm hozzád az összes csillagot,
szél suttogjon füledbe édes dallamot...
Vérvörös alkonyban ősz gomolyog,
magányos padon bús emléknyomok,
égbe szöknek kopár fák árnyai,
rozsdás percek az idő szárnyai.
Jó most hallgatni a csendet,
míg ölelnek táncos fények,
szívem az örömtől részeg...
Nézd, a föld mily csodás!
Ötven év múlva mit látsz?
- Lesz még fény, ragyogás?
- Amit szívedből imádsz,
mikor minden kopár,
a folyókban sincs pisztráng,
hol patak csordogált,
zöld füvet és fát kívánsz.