Krupa Zoltán
Álarcot hordok vagy sem?
Vajon mit rejt ez az arc?
Hol elzajlott már számtalan érzelmi harc.
Valahol legbelül, hol a vihar elmélyül
Néha úgy érzem, sötét felhők gyülekeznek fejem felett,
Melyek, mint háborgó tengerben, egy embert könnyen elnyelnek.
Könnyek hullnak a szememből,
Hópelyhek szállingóznak a felhőkből.
A körkép előtt állva!
Lelkem vezeti testem, mely ismeretlen helyre visz engem.
Ismeretlen hely, hová lábam lép
Félelem vagy csak képzelem
Keserü könnyek hullnak szememből,
S közben darabok törnek le a szívemből.
Az élet súlya az idő fája
Keresztfámat vállamon cipelem
Melynek súlyával az élet terhel rendesen.
A sors pecsétje
Bizony, megkordul a gyomor,
Ahol felüti fejét a nyomor.
Valahol az éjszakában
Csak vártalak némán és csendben,
De te nem jöttél el mégsem.
Valahol az út szélén
Ment a fiú nehéz szívvel és lehajtott fejjel
Csak ment a fiú nehéz szívvel de tudta
Hogy ő már senkinek nem kell.
Mikor elsőként megpillantottalak,
Őröm öntötte el a szívemet,
S könnyek a szememet.
Kérlek, maradj velem, míg ki nem hullik a fényem.
Míg tart e gyászban utolsó szívverésem.
Mint porszem a hatalmas sivatagban.
Mint vízcsepp az óceánban.
De jó is volt régen, mikor önfeledten szánkóztunk télen.
Mikor a tanév végén a VAKÁCIÓ úgy hatott ránk, mint valami varázsszó.