Laczkó András
Lyukas a felhő s szitál labdacsa,
jóféle fehér bora fagy kristályokba.
Vacognak a fogak állkapocsba zárva,
és felmelegíti egy égő gyertya lángja.
Reggel indul útjára a karaván,
tevék bandukolnak ki a vár kapuján.
Púpjuk izeg-mozog léptük során,
lábnyomaik kopnak a szél nyomán.
Búsan formálom e szavakat nektek,
hogy ilyen többet ne történhessen.
Magányos gomb lettem a vásznon,
mert testvéreim elhagytak a nyáron.
Ti vagytok az én múltam s jelenem ma,
mit átfogott az évezredek rozoga csatja.
Vaskos kötetben látom óntinta neveitek,
mi kifakult ugyan, de a tanuk helye.
Elcsuklanak a hangok és szapora a lélegzetvétel,
szomorú nap ez a mai, tele emlékekkel.
Csöndes csepp-patakok, kikövezett padsorok
s fejfák tengerében játszik árnyék és fény.
Harmatos reggelen indul a vadász,
ifjú korában ment rangos kancán.
Most gyalog közelít az erdő közepe felé,
vadat keresvén a természet lágy ölén.
Dalol a fülemüle egy tavaszi nap hajnalán,
hol dús folyamú folyó zubog a gát túloldalán.
Korán kelő parasztfiú igyekszik a töltés tetejére,
hogy bedobhassa újdonsült pecabotját a közepébe.
Parkol a kombájn egy búzatábla közepén,
Hol pirosló pipacs dülöngél a Nap melegén,
Hűs fuvallat tépázza, hajlítja meg szegényt,
De a paraszt kokárda nem törik könnyedén.
A nap csak süt felénk, leereszkedik hozzánk,
melegít, felhevít, hogy érezzük gondoskodását.
Sugárzó karjai átjárják minden porcikánk,
mint ahogy Anyánk tette ezt születésünk napján.
Behunyom a szemem, s leteszem fejem,
Nem látom a jövőt, múltat s jelent,
Kavarog a köd, megbújik a szellem,
Nem fedi fel magát, csak ha felélesztem.
Dorbézol a város, fájnak az üres fejek,
Nem akarnak mást, csak még egy felest.
...Nem dörgölőztem másokhoz alkalomadtán,
Megbecsült író vagyok a mindennapi harcban,
Sem kés, sem villa nem pótolhatja pennám.
Magasra száll most a sötét pernye,
Mert megérkeztek a szovjetek Budapestre,
Vörös katonák fogják közre a várost,
S ágyútűzzel sújtják az acélból varrt páncélosok.
Tespedő világ romjain élünk együtt,
Miben fertő és méreg kevereg,
Sötét rabság bilincseit hordjuk,
Mit elődeink billogként viseltek.