Ladislao Mella
Gyarló az ember,
Mert embernek született.
Gyarló világot
Az ember teremtett.
Nem vártak tőlem soha semmit,
Csak azt, hogy ember legyek.
Nem mindenki, csak az énem felett.
Birtokoljak elmét, tudást,
Nem hatalmat, sem furcsa szokást,
Legyek én
Ön-önmagam,
Egyetlenegy...
Hol zöldell a fű, hol kéklik az ég.
Hol nézik az ember könnyes szemét.
Hol tavasz van még, hol jéghideg tél.
Hol bátor az ember, hol rettegve él.
Szia Kicsi babám
Épp a holdat lesem
Egyszer ebből indult
Egy csodás szerelem
Egyszer egy magányos szív
Egy másikra talált
Egyszer tudod apa
Megszerette anyát...
Halhatatlan voltam veled,
és most egy gödör mélyén
vagyok, valahogy nélküled,
és ezt te nem bánod már...
Szilaj felhők tengerén
a hold. Lomhán evez felém,
körülölel és udvarába enged,
egy ártatlan, elveszett lelket.
Szívem szerelme egy mondat,
Egy szó, vagy csak egy hang.
Egy ábránd szavakba öntése,
Egy érzelem rímes meséje.
Magányos földeken,
Egy elpusztult tetem.
Sóhaját hallgatom:
a szélnek.
Fázom. Kellenél nagyon.
Melegen átölelsz, ezt mindig hagyom.
Ha szomorú vagyok elrejted a könnyem,
Rám borulva véded sebezhető testem.
Hajnal van odakint,
úgy folyok szét a napon,
akár a kés a vajon -
ha csuklómra sebet hint.